Magas rangú amerikai és mianmari delegáció találkozott a múlt héten Tokióban, jelezve, hogy az Egyesült Államok pragmatikus irányt vehet a 2021-es katonai puccs után elszigetelt délkelet-ázsiai országgal kapcsolatban. Bár a tárgyalások pontos napirendje titkos, a háttérben vélhetően az amerikaiakat is megkárosító, többmilliárd dolláros csalóközpontok felszámolása, valamint Kína befolyásának ellensúlyozása áll, különös tekintettel a stratégiai fontosságú mianmari ritkaföldfémekre.
Az Egyesült Államok és a mianmari junta képviselői a múlt héten Tokióban folytattak kulisszák mögötti tárgyalásokat – értesült diplomáciai forrásokból a sajtó. A felek egy hónapon belül már másodszor ültek tárgyalóasztalhoz, ami arra utal, hogy Washington egyre határozottabban nyit azok felé a mianmari tábornokok felé, akiket a 2021-es katonai puccsot követően a nemzetközi közösség jórészt kiközösített.
Egy korábbi szeptember közepén, a mianmari fővárosban, Nepjidában (Naypyidaw) tartott találkozón a megbeszélések középpontjában még egy bebörtönzött amerikai üzletember szabadon bocsátása, valamint az amerikai állampolgárokat is célzó kiberbűnözői csalóközpontok felszámolása állt. Szakértők szerint azonban ezek a kezdeti egyeztetések utat nyithatnak a szélesebb körű stratégiai megállapodások – köztük a mianmari ritkaföldfém-lelőhelyek sorsának – megtárgyalása felé.
Az eseményekről beszámoló források, köztük egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő, a tokiói egyeztetések pontos tartalmáról nem nyilatkoztak. Az egyik forrás ugyanakkor elárulta, hogy az amerikai delegációt – amely több mint egy tucat tisztviselőből állt – ismét Michael Vance, az Egyesült Államok hírszerzésért és kutatásért felelős külügyminiszter-helyettese vezette. Az egyelőre nem tisztázott, hogy mianmari részről pontosan kik vettek részt a találkozón.
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni Vance jelenlétét, de hangsúlyozta: a Mianmarral folytatott egyeztetéseket a Kelet-ázsiai és Csendes-óceáni Ügyek Irodája irányítja, míg a Hírszerzési és Kutatási Iroda csak „tájékoztatja a döntéshozókat”. A szóvivő hozzátette: „Az Egyesült Államok nem kommentálja az érzékeny megbeszélések tartalmát. A Mianmarral folytatott együttműködésünk célja, hogy gyakorlati eredményeket érjünk el az amerikai nép – különösen a nemzetközi bűnözői hálózatok áldozatai – számára.”
A mianmari katonai vezetés szóvivője nem reagált a megkeresésekre. A találkozónak otthont adó japán külügyminisztérium szűkszavú közleményben annyit ismert el, hogy „szükség szerint kommunikált” mindkét féllel, de a diplomáciai eszmecserék részleteiről nem nyilatkozott.
Csalóközpontok és kritikus nyersanyagok
A szeptemberi, Min Aung Hlaing mianmari juntavezér és Michael Vance közötti nepjidai egyeztetések után a gyors tokiói folytatás egyértelműen azt mutatja, hogy mindkét fél elkötelezett a párbeszéd fenntartása mellett.
Források szerint az amerikai törekvések egyik fő mozgatórugója azoknak a gigantikus, gyakran emberkereskedelemre épülő csalóközpontoknak a felszámolása, amelyek dollármilliárdokkal károsítanak meg nyugati – köztük amerikai – állampolgárokat (például úgynevezett „romantikus” internetes csalások révén). Ezek a bűnözői központok zömmel a mianmari hadsereg által támogatott milíciák fennhatósága alatt működnek, és bevételeik egy része közvetlenül a hadsereget gazdagítja.
A tárgyalások másik, még súlyosabb geopolitikai tétje a mianmari nehéz ritkaföldfém-lelőhelyekhez való amerikai hozzáférés kérdése. Ezek az anyagok elengedhetetlenek a modern csúcstechnológiához, az elektromos járművektől a szélturbinákig. Az amerikai tisztviselők tisztában vannak a helyzet bonyolultságával: a lelőhelyek jelentős része a juntával harcoló etnikai fegyveres csoportok ellenőrzése alatt áll, Kína – a mianmari ritkaföldfémek fő vásárlója – pedig várhatóan minden eszközzel megpróbálja majd blokkolni az amerikai gazdasági befolyásszerzést a térségben.
Ennek a pragmatikus megközelítésnek a jeleként Washington a múlt héten feloldotta a szankciókat egy, a mianmari hadsereget támogató üzletember lánya ellen. A Külügyminisztérium indoklása szerint „újra meg kell vizsgálni azokat az eszközöket, amelyeket az Egyesült Államok történelmileg az ország alapvető érdekeinek előmozdítására használt”. Maga a juntavezér, Min Aung Hlaing ugyanakkor továbbra is amerikai szankciók hatálya alatt áll, többek között a 2016–2017-es rohingja népirtásban és az elmúlt évek vérbe fojtott népfelkeléseiben játszott szerepe miatt.
Hunter Marston, az ausztrál Lowy Intézet délkelet-ázsiai igazgatója szerint a legutóbbi lépések arra utalnak, hogy a (szöveg szerint hivatalban lévő) Trump-adminisztráció tisztán tranzakcionális, üzleti alapú megközelítést alkalmaz Mianmarral szemben, amelyben a kritikus ásványkincseket tekintik a legfontosabb stratégiai eszköznek.
Japán óvatos közvetítése
Egyelőre kérdéses, hogy Tokió csupán passzív házigazdaként vesz-e részt a folyamatban, de egyre több jel utal arra, hogy Japán maga is a kapcsolatok normalizálására törekszik Mianmarral. Japán mianmari megbízott nagykövete a hónap elején – a puccs óta első alkalommal – hivatalosan is találkozott a junta külügyminiszterével.
Szeptemberben Hiromichi Watanabe, a japán kormánypárt egyik törvényhozója is Nepjidába látogatott. Utazását a japán külügyminisztérium ugyan magánjellegűnek minősítette, a helyi állami sajtó azonban a kétoldalú együttműködés újraindításaként és a fejlesztési segélyek folytatásaként értékelte azt.
Japán ugyan elítélte a 2021-es puccsot – amely megdöntötte Aung Szan Szú Kjí (Aung San Suu Kyi) megválasztott kormányát –, de sosem csatlakozott a Nyugat által a junta ellen bevezetett szigorú szankciókhoz. Tokió hagyományosan Mianmar egyik legnagyobb külföldi befektetője, amely Kína térnyerését igyekszik ellensúlyozni Ázsiában. A japán kereskedelemfejlesztési ügynökség (JETRO) adatai szerint a 2021-es puccsot követő káosz és a nyugati cégek kivonulása ellenére ma is mintegy 300 japán vállalat működik az országban – írta a Reuters.
