Baden-Württemberg német tartományban 2010 óta 358 gyermekházassági ügyet tartottak nyilván, ám ezek közül mindössze nyolc házasságot érvénytelenítettek – jelentette a DPA német hírügynökség a tartományi belügyminisztérium adatai alapján.
A számok az Alternatíva Németországért (AfD) két tartományi képviselőjének parlamenti megkeresésére adott kormányzati válaszból derültek ki. A nyolc érvénytelenítés 2018 és 2024 között történt, jelenleg pedig nincs folyamatban hasonló bírósági eljárás.
Az egyik, 2020-ban érvénytelenített házasságot egy tizenhét éves iraki fiú és egy mindössze tizenegy éves lány kötötte. Egy másik ügyben egy huszonöt éves pakisztáni férfi és egy tizenhat éves német lány házasságát bontották fel.
A Junge Freiheit szerint kilenc olyan házasságot is érvényesnek nyilvánítottak, amelyben a lány a házasságkötéskor még tizennégy éves sem volt. Három esetben tizenkét, hat esetben tizenhárom éves gyermekről volt szó.
A nyilvántartott ügyekben szereplő férfiak közül 132 szíriai, 62 bolgár, 37 török, 30 afgán és 18 iraki állampolgár volt.
Németországban 2017 óta kizárólag tizennyolcadik életévüket betöltött személyek köthetnek házasságot. A külföldön kötött gyermekházasságok kezelésére 2024-ben további jogszabályokat fogadtak el.







