„Barátokkal nem kell tárgyalni, ellenfelekkel viszont igen" - jelentette ki Johann Wadephul német külügyminiszter vasárnap, a német közszolgálati televízió műsorában arról a találkozóról nyilatkozva, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott New Yorkban.
A külügyminiszter szerint a 20 perces megbeszélés orosz hivatali partnerével „észszerű„ volt, még akkor is, ha nem hozott pozitív eredményt.
Most először találkozott Lavrovval a német külügyminiszte az ukrajnai háború kezdete óta.
„Mindazoknak, akik újra és újra azt mondják, hogy Németországnak tárgyalnia kell, Németországnak végre beszélnie kell Oroszországgal, nekik most azt válaszolom: ezt tesszük" - hangoztatta Wadephul, aki korábban a ZDF közszolgálati műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy számos hivatali partnere arra kérte, legyen nyitott a megbeszélésekre Oroszországgal.
Wadephul mindemellett kijelentette: továbbra is érvényes az az alapelv, hogy Ukrajnáról nem tárgyalnak Ukrajna nélkül.
A két fél egyetértett abban, hogy a megbeszélés nem hozott áttörést. Lavrov a dpa német hírügynökség kérdésére New Yorkban azt válaszolta, Wadephultól nem hallott semmit, ami nem felelne meg Berlin mindennapi nyilvános nyilatkozatainak. Elmondta, hogy a német külügyminiszterrel közölte: „Egyszerűen fel is hívhattak volna, és azt mondhatták volna: olvassa el a nyilatkozatomat!".
Wadephul úgy nyilatkozott, hogy Oroszország jelenleg nem mutat hajlandóságot arra, hogy konstruktív tárgyalási pozíciót foglaljon el.
A német delegáció köreiből azt szivárogtatták ki, hogy a találkozón Wadephul felszólította Oroszországot a feszültség enyhítésére. Kiemelte, hogy az olyan események, mint az augusztus eleji drónincidens a lipcsei repülőtéren vagy egyéb hibrid támadások nem ingatják meg Németország elszántságát a kijevi vezetés támogatására.







