Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák éveken át rögzítették edzéseiket belga és NATO-létesítmények területén - írta a Brussels Times hírportál.
A hírportál szerint 2014 óta mintegy négyezer katona rögzített sporttevékenységet szigorúan őrzött katonai létesítmények területén.
Ezen helyszínek közé tartozik a belga védelmi minisztérium brüsszeli központja, a kleine-brogeli és a florennes-i légibázis, a zeebrugge-i haditengerészeti támaszpont, valamint a NATO brüsszeli székháza és az észak-atlanti szövetség európai erőinek Monsban található főparancsnoksága (SHAPE).
Az azonosított katonák mintegy kétharmadának nyilvános Strava-profilja volt. Ezekből más felhasználók hozzáférhetnek egyebek mellett az érintettek vezeték- és keresztnevéhez, profilképéhez és bemutatkozásához. Sok esetben a lakóhely, az állampolgárság és a követők száma is látható.
Az amerikai alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára sporttevékenységeik rögzítését és földrajzi helyzetük megjelölését. Az alkalmazás úgynevezett "útvonalszegmenseket" is létrehoz, amelyeken a felhasználók rangsorolják teljesítményüket. Ilyen szegmensek a belga hadsereg és a NATO egyes védett létesítményeinek területén is megtalálhatók.
A belga védelmi minisztérium 2018-ban szigorította a katonák személyes okostelefonjainak használatára vonatkozó szabályokat. A Strava használata korábban más országok, köztük az Egyesült Államok és Izrael katonáinak esetében is biztonsági aggályokat vetett fel - írta meg az MTI







