Németország nem tervezi, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) – jelentette ki szerdán New Yorkban a német külügyminiszter, egy nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök felszólította a testület valamennyi tagállamát, hogy „azonnal lépjen ki” az általa „ellenőrizhetetlenné vált” intézményként jellemzett szervezetből.
Johann Wadephul a Deutschlandfunk német rádiónak nyilatkozva fontos intézménynek nevezte a hágai székhelyű, 125 tagállamot tömörítő bíróságot, és hozzátette, hogy nem igazán érti Trump felszólítását.
A német külügyminiszter szerint az ügyben Berlin és Washington sajnálatos módon eltérő álláspontot képvisel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ICC a szabályokon alapuló világrend szerves része.
Wadephul kiemelte, hogy a testület a hatalmi ágak elválasztásának, a jogállamiságnak és az emberségnek a szimbóluma, „és éppen ezért teljesen világos, hogy mellette állunk”.
Egy nappal korábban Takaicsi Szanae japán miniszterelnök is támogatásáról biztosította a Nemzetközi Büntetőbíróságot, és egyúttal a jogállamiság fontossága mellett foglalt állást – tudta meg az MTI.







