Legalább tízen életüket vesztették és több tucatnyian megsebesültek egy La Paztól mintegy 30 kilométerre, Viachában lévő bolíviai katonai bázison pénteken történt robbanásban – közölték a helyi hatóságok.
A robbanás egy pirotechnikai anyagok tárolására használt raktárban történt, ahol a védelmi minisztérium tűzijátékkészletét tartották. A hatósági közlemény szerint a robbanás okát egyelőre vizsgálják.
Rita Nebraska, Viacha egészségügyi igazgatója a helyi televíziónak elmondta, hogy a balesetben mintegy 10-15 ember vesztette életét, 62-en pedig megsérültek. A sérültek közül 14-et szállítottak La Paz-i kórházakba.
Sok ház megrongálódott, a legtöbbnek az ablakai törtek be a detonációtól.
Nebraska közlése szerint a helyszínen dolgozó tűzoltók arra figyelmeztettek, hogy nagy a kockázata egy újabb robbanásnak, ezért felszólította a lakosságot, maradjon legalább 150 méter távolságra a helyszíntől.
Rodrigo Paz bolíviai elnök az X közösségi platformon együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak és az érintett lakosságnak, és hangsúlyozta, hogy alapos vizsgálatot rendelt el az ügyben.







