Szíria megkezdte az Aszad-korszak titkos vegyifegyverprogramjából megmaradt, nemrégiben megtalált készletek megsemmisítését – jelentette be csütörtökön Szíria ENSZ-nagykövete és a világszervezet fegyvermentesítésért felelős egyik tisztségviselője.
A Reuters hírügynökség májusban számolt be arról, hogy Szíria új kormányzata megtalálta a korábbi elnök, Bassár el-Aszad vegyifegyverprogramjának maradványait, köztük olyan nyersanyagokat és lőszereket, amelyek hasonlóak azokhoz, amelyeket a polgárháborúban, a halálos gáztámadások során bevetettek.
Nakamicu Izumi, az ENSZ fegyvermentesítési ügyekért felelős főképviselője csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) tartott tájékoztatóján elmondta, hogy 2014 óta most először igazolta a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) Szíriában vegyi anyagot tartalmazó lőszerek megsemmisítését.
A készletek májusi fellelését követően Szíriában „egy további vegyifegyvergyártó létesítményt is találtak, amelyben egy újonnan felfedezett vegyi anyagot használtak idegmérgek előállítására, valamint vegyi fegyverek célba juttatására gyártott lőszerek hüvelyére is rátaláltak” – mondta Nakamicu.
Augusztusban OPCW-küldöttség utazott Szíriába, hogy hitelesítse a hármas kategóriába tartozó vegyi fegyverek, vagyis üres hüvelyek és a vegyi anyagokat előállító eszközök megsemmisítését. Mint mondta, a csoport 42 bomba visszafordíthatatlan megsemmisítését hitelesítette a misszió során.
Ibrahim Olabi szíriai ENSZ-nagykövet a BT ülésén arról beszélt, hogy Szíria „ezzel a munkával a régiót és a világot is védi”.
Olabi mindazonáltal hevesen bírálta Izraelt amiatt, hogy légitámadásaival, amelyeket éppen ebben az időszakban hajtott végre, akadályozta a keresőmunkát és a vegyi fegyverek megsemmisítését, illetve veszélynek tette ki a szakembereket.
„Nem tudjuk garantálni a régió biztonságát, ha mi nem vagyunk biztonságban az izraeli támadásoktól. Semmibe veszik az egész régió biztonságát, és megsértik azokat az egyezményeket és szerződéseket, amelyekről beszéltünk” – mondta Olabi.
Elmondta azt is, hogy Szíria előkészíti a vegyifegyverprogramban való részvétel gyanújába keveredett tisztségviselők bírósági meghallgatását. A szíriai hatóságok az év elején őrizetbe tudtak venni 18 gyanúsítottat, köztük magas rangú katonai, politikai és műszaki tisztségviselőket.







