Megállapodtak az új koszovói elnök személyéről a legnagyobb pártok

Azért kellett júniusban ismét előrehozott választást tartani, mert a parlament korábban nem tudott új köztársasági elnököt választani

Külföld
  • 2026.09.01. - 05:31
Albin Kurti
Albin Kurti, Koszovó miniszterelnökeArmend NIMANI / AFP

Megállapodott az új koszovói elnökről Albin Kurti miniszterelnök Önrendelkezés (Vetevendosje) pártja és az ellenzéki Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), amivel csaknem kétévi politikai patthelyzet után megnyílhat az út az új intézmények megalakítása előtt.

A két párt hétfőn jelentette be, hogy Bekim Sejdiu 51 éves jogászprofesszor államfővé választását támogatja. Bekim Sejdiu a Pristinai Egyetem oktatója, korábban Koszovó törökországi nagykövete, valamint New York-i főkonzulja volt.

Az Önrendelkezés nyerte meg a június 7-i előrehozott parlamenti választást, és néhány kisebb kisebbségi párt támogatásával elegendő támogatottsága van az új kormány megalakításához. Az államfő megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti többséggel azonban eddig nem rendelkezett. Az Önrendelkezés 53 mandátumot szerzett meg a 120 tagú parlamentben, míg a harmadik helyen végzett LDK 18 képviselői helyhez jutott. A két párt több kisebbségi képviselő támogatásával biztosítani tudja az elnök megválasztásához szükséges több mint 80 szavazatot.

Bekim Sejdiu a megállapodást követő sajtótájékoztatón közölte, hogy elfogadja a jelölést. Mint mondta, szakmai ambíciói korábban elsősorban a tudományos és a szakmai pályához kötődtek, de az elnöki tisztséggel járó felelősség és a jelenlegi politikai helyzet miatt úgy döntött, hogy vállalja a felkérést. "Reméljük és hisszük, hogy a Koszovói Köztársaság, ahogyan a múltban már oly sokszor, most is megtalálja a továbblépés módját, és képes lesz szembenézni az előtte álló jelentős kihívásokkal" - fogalmazott.

Koszovóban azért kellett júniusban ismét előrehozott választást tartani - kevesebb mint másfél év alatt immár harmadszor -, mert a parlament korábban nem tudott új köztársasági elnököt választani.

Reklám