Olaszország további 15 napig fenntartja a schengeni megállapodás felfüggesztését Spanyolországgal szemben – jelentette be a római belügyminisztérium hétfőn.
Matteo Piantedosi belügyminiszter szükségesnek nevezte a hosszabbítást, hangoztatva, hogy az intézkedés a határok védelmét szolgálja.
Hozzátette: reményei szerint ez az utolsó hosszabbítás, és a mostani határidő lejártával „normalizálódik” a helyzet. Úgy vélte, hogy az ellenőrzés semmilyen módon nem akadályozta a két ország közötti személyforgalmat.
Piantedosi elismerését fejezte ki azért az erőfeszítésért, amelyet Spanyolország tesz az Európai Unióval együttműködésben a „kialakult helyzet megoldása érdekében”.
Az olaszországi repülőtereken és kikötőkben a Spanyolországból érkezők között szúrópróbaszerűen végzett ellenőrzést augusztus elsején vezették be, miután több mint 70 ezer ember hatolt be Marokkóból illegálisan az Észak-Afrikában fekvő spanyol város, Ceuta területére.
Azóta Róma több alkalommal meghosszabbította a határellenőrzést, amire Madrid ugyanazzal válaszolt.
Spanyolország most is bejelentette, hogy szintén 15 napig meghosszabbította az Olaszországból érkezők ellenőrzését.
Spanyolország 15 nappal meghosszabbította az Olaszországból érkezők repülőtéri és kikötői határellenőrzését a viszonosság elve alapján, miután az olasz kormány hasonló intézkedéseket jelentett be – közölte a spanyol belügyminisztérium hétfőn.
A szaktárca tájékoztatása szerint a rendelkezés augusztus 8-i életbe léptetése óta szúrópróbaszerűen több mint ezer repülőjáratot, és mintegy 12 ezer, Olaszországból légi úton érkező utast ellenőriztek.
Az intézkedés, amelyet eredetileg szeptember 7-ig vezettek be, kiterjed az utazók személyazonosságának és állampolgárságának ellenőrzésére, az Európai Unión kívülről érkező állampolgárok esetében pedig a vízumok vagy tartózkodási engedélyek vizsgálatára is.
Antonio Tajani külügyminiszter közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a római kormány így kívánja garantálni a biztonságot, valamint megakadályozni terrorista elemek beszivárgását, kezdve a dzsihadistákkal.
„Jól döntött a kormány a Spanyolországgal közös légi és tengeri határok ellenőrzésének meghosszabbításáról 15 nappal, arra várva, hogy tényleg helyreálljanak a teljes és szabad mozgás feltételei” – jegyezte be Tajani.
Kifejtette: Olaszország továbbra is együttműködik az Európai Unió minden országával, Spanyolországgal is az illegális bevándorlás feltartóztatása és az ellenőrzött és szabályos migráció elősegítése érdekében.






