Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor (Zimbor) és Vaskapu (Poarta Salajului) közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt.
Kétoldali folytatás híján adták át az észak-erdélyi legutóbbi, mindössze tizenkét kilométeres szakaszát - írja a Vajdaság Ma. Mint olvasható, a sztráda Magyarzsombor (Zimbor) és Vaskapu (Poarta Salajului) között kanyarog. Az eseményen Cristian Pistol, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője emlékeztetett, hogy a Szilágy megyében található szakasz építésére még 2020-ban írták alá a szerződést. Ezt azonban elkészülte ellenére nem tudták hamarabb átadni a gépkocsiforgalomnak, mivel a két csomópont egy másik szerződésnek volt a része és később készült el.
A Magyarzsombor-Vaskapu szakasz az első, amelyet idén Romániában átadnak, eredetileg 2023 decemberében kellett volna elkészülnie. Gyakorlatilag a semmibe vezet, mivel a szomszédos szakaszokon még zajlanak a munkálatok. Egyelőre a Szilágy megyei nehézgépjárműforgalom enyhítésében játszhat szerepet.
A sztrádaszakaszt áfa nélkül 836 millió lejből építette meg a kivitelező UMB Spedition román vállalat.






