Legalább 437 civil halt meg, 2610-en pedig megsebesültek a múlt hónapban Ukrajnában a háborúban; Kijev az egyik legsúlyosabban érintett város – közölte az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziója csütörtökön közzétett jelentésében.
Igen nagyok az ukrán civil szféra veszteségei - írja friss cikkében a Kárpátalja Ma. Mint olvasható, az országban a múlt hónapban legalább 437 civil halt meg, 2610-en pedig megsebesültek. Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziója kiemelte, a júliusi áldozatok száma 30 százalékkal magasabb az előző havinál, és 70 százalékkal magasabb a 2025 júliusinál.
A jelentés szerint a múlt hónapban az ukrán fővárosban, Kijevben legalább 54 civil vesztette életét az orosz támadásokban, további 202-en pedig megsebesültek. „Mindez az orosz fegyveres erők által bevetett ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek számának jelentős növekedése közepette történt. Júliusban Oroszország legalább 429 rakétát indított Ukrajna ellen, kétszer annyit, mint júniusban. Ezek közül sok Kijevet találta el” – állapították meg az ENSZ-megfigyelők az Ukrinform hírügynökség beszámolója szerint.
Daniel Bell, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője rámutatott, hogy idén hónapról hónapra nőtt a civil halálos áldozatok és sebesültek száma Ukrajnában. „Júliusban ez a tendencia meredeken felgyorsult. A civil áldozatok száma júliusban 2022 márciusa óta egyetlen hónap alatt sem volt ilyen magas” – mondta.







