Döbbenetesen durva helyzet alakult ki a horvátországi Omišban és annak környékén. Az ott rekedt turisták – köztük számos magyar – sorsa már a nemzetközi világlapok figyelmét is fölkeltette.
Csütörtök este a horvátországi Omiš mellett tűz ütött ki s a lángok pedig órák alatt elérték a város központját. A károk már most döbbenetesek - írja friss cikkében a Reuters. A hírügynökség szerint a katasztrófa során számos ház és épület került veszélybe illetve hamvadt el. Sok helyit és turistát - köztük seregnyi magyart - már evakuáltak. A Reuters szerint a városból érkező felvételeken jelentős anyagi károkat, porrá hamvadt autókat és összeomlott épületeket lehet szemlélni.
A mintegy 25 kilométerre északra fekvő Splitben a mentőszolgálat által ellátott harminchat ember közül tizennégyen kerültek kórházba, hét polgárt pedig életveszélyes sérülésekkel láttak el - közölték az egészségügyi tisztviselők. Az Omiš és Split közötti szakaszon több városban is megnyitott szükségmenhelyeken eddig csaknem ezer embert szállásoltak el.
A tudósok szerint a klímaváltozással összefüggésbe hozható hőség és aszály a felelős a történtekért, melyek együtt ideális feltételeket teremtettek az erdőtüzek kialakulásához - nem csak a horvátoknál, hanem Európa-szerte. A térségben 286 tűzoltó, kilencven speciális autó és négy repülőgép küzdött a lángokkal egész éjjel. A Reuters hozzáteszi, pár órára az egyik fontos tengerparti autópálya egyik szakaszát is le kellett zárni.







