Az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megállítását és az Európai Unió határain kívül eső regisztrációs központok (hotspot) létrehozását sürgette hétfőn kiadott közös nyilatkozatában Mette Frederiksen dán, és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.
A dán kormányfő Instagram-oldalán megjelent közlemény szerint „senki sem tagadhatja, hogy az illegális bevándorlás negatív hatással van társadalmainkra, mert növekvő bűnözéssel, a közszolgáltatásokra nehezedő egyre nagyobb nyomással, és a közbizalom csökkenésével jár együtt. A kialakult helyzet pedig akkor válik igazán súlyossá, amikor a tartózkodási engedéllyel már nem rendelkező illegális bevándorlók erőszakos bűncselekményeket követnek el, kábítószer-kereskedelemben vesznek részt, vagy szexuális erőszakcselekményeket követnek el”. Hozzátették, hogy a két ország kormánya éppen ezért „szigorú és előremutató bevándorláspolitikát folytat nemcsak a saját országa, hanem Európa vonatkozásában egyaránt”.
Az országát szociáldemokrata színekben képviselő dán, és az Olaszországot egy jobboldali kormánykoalíció élén vezető olasz kormányfő a nyilatkozatban arra is kitért, hogy a jelentősen eltérő politikai hátterükből adódóan „nem értenek egyet mindenben, viszont egységesek abban hogy mindketten szeretnék megvédeni Európát”. Ezért szorgalmazták, hogy regisztrációs központok létesüljenek az EU határain kívül eső európai országokban, továbbá egyéb, hasonlóan innovatív megoldásokat alkalmazzanak Európa országaiban.







