Az új amerikai vámok miatt a kanadai kormány lemondta az Egyesült Államokkal közösen péntekre tervezett avató ünnepséget a Detroit és Windsor között a két országot összekötő új nemzetközi hídnál.
Jenna Ghassabeh, a kanadai kormány infrastruktúraügyekért felelős minisztériumának szóvivője jelentette be, hogy „az Egyesült Államok által a hét elején megjelent, kereskedelemre vonatkozó fenyegetés miatt helytelen lenne ünnepi esemény a két ország között”.
A kanadai kormányilletékes közölte, hogy szándékaik szerint a a Gordie Howe-hídon az eredeti terveknek megfelelően július 27-én megindul a forgalom, és pénteken a kanadai fél külön ünnepséget rendez a Kanada területén épült felhajtójánál.
Az amerikai kormány illetékesei annyit közöltek, hogy valószínűsíteni tudják a forgalom megindulását a hídon július 27-én, de ennek esélye jelenleg kevésbé biztos, mint korábban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn 50 százalékos vámról szóló rendeletet hozott kanadai árucikkek széles körére, amit Kanada folytatódó diszkriminatív kereskedelempolitikájával indokolt az Egyesült Államokból származó autókra, valamint alkoholra és tejtermékekre vonatkozóan.
A vámokat a rendelet alapján augusztus 19-től alkalmaznák.







