Összesen 144-en tűntek el vagy haltak meg a múlt héten Mauritánia partjainál az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kedden közzétett összesítése szerint.
Matthew Saltmarsh, a szervezet szóvivője azt közölte, a parti őrség július 18-án talált rá egy eltévedt hajóra, amely akkor már csaknem 25 napja sodródott az Atlanti-óceánon, hozzátéve, hogy a csónak Gambiából indult, a fedélzetén lévők pedig Spanyolországba akartak eljutni. Úgy tudni, a hajón lévő élelem és ivóvíz már az indulást követő tíz napban elfogyott.
Elmondta, hogy a túlélők között két gyermek is van, aki az út során az összes, vele utazó családtagját elvesztette, hozzátéve, hogy a gyermekeket jelenleg kórházban ápolják.
Arról is tájékoztatott, hogy alig néhány nappal korábban a térségben egy másik csónakra bukkantak, amelynek utasai közül egy ember már nem élt. Mint mondta, július 14-e és 18-a között három mentési akcióban összesen 387 embert helyeztek biztonságba a Mauritánia partjainál lévő Nouadhibou közelében.
Az UNHCR felhívta a figyelmet, hogy a Nyugat-Afrikát a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekkel összekötő vízi útvonal továbbra is az egyik leghalálosabb útvonal az Európába igyekvők számára, részben a csónakok túlzsúfoltsága és rossz állapota, illetve az Atlanti-óceán kiszámíthatatlan, gyorsan változó időjárási körülményei miatt.
Bár a szervezet hangsúlyozta, hogy a Kanári-szigetekre érkezők száma 61 százalékkal csökkent 2025-ös arányhoz képest: július 15-ig 4400 érkezést regisztráltak, figyelmeztetett arra is, hogy a mostanihoz hasonló hajószerencsétlenségek azt mutatják, továbbra is sokan vállalnak rendkívüli kockázatokat annak érdekében, hogy Európába jussanak, hozzátéve, hogy sokan akár 2000 kilométerrel távolabbról is nekivágnak a veszélyes útnak.
Az UNHCR adatai szerint 2026-ban mind ez idáig több mint 40 ezren érkeztek Európába a fő tengeri útvonalakon. Ez a szám 2025 első hat hónapjában 65 407 volt.






