Nyilvánosan megbotoztak egy párt az indonéziai Aceh tartományban csütörtökön, miután a konzervatív muszlim régió bírósága erkölcstelennek ítélte, hogy a fiatalok egy, a TikTokra felkerült videóban csókolóztak.
Helyszíni beszámolók szerint több mint százan nézték végig a 22 éves férfi és a 25 éves nő megbotozását. A párt eredetileg fejenként 25 botütésre ítélték, azonban ezt később 21-21-re változtatták, tekintetbe véve azt, hogy már április óta őrizetben voltak.
A hatóságok emellett lefoglalták az elítéltek mobiltelefonjait és a felvételt tartalmazó pendrive-ot, mint megsemmisítendő bizonyítékot.
Csütörtökön négy másik embert is nyilvánosan megbotoztak, online szerencsejáték és házasságtörés miatt.
A Szumátra északnyugati csücskén elterülő tartományban azután vezették be a sariát, hogy a központi kormány 2006-ban a helyi fegyveres konfliktust befejezendő kompromisszumot kötött a térségben harcoló szélsőségesekkel.
A 2015-ben a tartomány alig egy százalékát kitevő nem-muszlim lakosságra is kiterjesztett törvények értelmében akár 100 botütés is várhat azokra, akik házasságon kívül élnek nemi életet vagy homoszexuális kapcsolatot folytatnak.
A több mint 280 milliós Indonézia lakosainak túlnyomó többsége muszlim, de az ország alkotmánya világi jellegű.





