Külföld
Pusztítják a terroristákat Nigériában
Ami jár – az golyó

Bola Tinubu leszögezte: a hatóságok által indított, a lázadóknak megadási lehetőséget kínáló Safe Corridor ("Biztonságos folyosó") nevű művelet keretében 2023 óta már több mint 124 ezer fegyveres és szövetségese tette le a fegyvert. Tinubu mindazonáltal nem pontosította, hogy a 13 ezer meggyilkolt terroristáról szóló adat a 2025-ös évre vagy az utóbbi 12 hónapra vonatkozik-e.
A kontinens legnépesebb országának számító Nigériában 2009, azaz a Boko Haram terroristacsoport megjelenése óta tevékenykednek dzsihadista lázadók, elsősorban az ország északi részein. A helyzetet súlyosbította, hogy az utóbbi időben egyre több iszlamista fegyveres szivárog át az ingatag biztonsági helyzetű Száhel-övezetből is, valamint egyre gyakoribbá váltak az ideológiával nem rendelkező, anyagi haszonszerzés céljából szerveződött bűnbandák akciói is.
A válságot tovább mélyítik az északkeleti és a középső régióból, a földművesek és a nomádok között, az erőforrások és a földterületért dúló összecsapások, a délkeleti régióban élők szeparatista törekvései és az északnyugati térségekben - váltságdíj reményében - elkövetett emberrablások.
