Külföld
Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel
A találkozó napirendje elsősorban a kétoldalú kapcsolatok normalizálása

„Nem tudom megmondani a pontos dátumot és helyszínt, csak megerősíteni tudom, hogy dolgozunk egy találkozón Volodimir Zelenszkij elnök és Magyar Péter magyar miniszterelnök között, és pozitív jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy ez a találkozó a közeljövőben létrejöhet” – idézte a szóvivőt az Ukrinform hírügynökség.
Tihij szavai szerint a találkozó napirendje teljesen egyértelmű: a kétoldalú kapcsolatok normalizálása.
A külügyi szóvivő szerint a legérzékenyebb kérdésekben már előrelépés történt, különösen a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, és Budapest támogatja, hogy megnyissák az első klasztert Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásain. Kijev emellett azzal is számol, hogy Magyarország álláspontja egyes kérdésekben – Ukrajna támogatása, Oroszországgal szembeni szankciók és az orosz csapások elítélése – megváltozott.
Tihij azt is közölte, hogy Andrij Szibiha külügyminiszter jelenleg aktívan dolgozik azon, hogy az EU szankciós listájára visszakerüljenek olyan orosz állampolgárok, akiket Orbán Viktor kormányának kérésére onnan korábban töröltek.
Az Ukrinform emlékeztetett arra, hogy Magyar Péter a közelmúltban átfogó megállapodást jelentett be Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítéséről. Andrij Szibiha pedig azt mondta, hogy Ukrajna és Magyarország új fejezetet nyit a kapcsolatokban, és ez a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul.
A szóvivő kijelentette, hogy a történelmi kérdésekről folytatott ukrán-lengyel vita kiéleződése ellenére is folytatódnak a második világháború idején a mai Ukrajna területén megölt lengyelek földi maradványait feltáró exhumálási munkálatok, és az ukrán fél kész a továbbiakban is kiadni az ehhez szükséges engedélyeket. Rámutatott arra, hogy az elmúlt másfél év során Ukrajna és Lengyelország óriási munkát végzett annak érdekében, hogy megértésre jussanak a történelmi múlt legnehezebb kérdéseiben, amikor megállapodtak a kutatási és exhumálási munkálatok akadályainak megszüntetéséről.
„Jelenleg is, miközben beszélünk, újabb kutatási munka zajlik Huta Penyackában. Tehát ez a folyamat még a nyilvános, nagyon kiélezett vitáknak a hátterében is folytatódik” – emelte ki. Hangsúlyozta: Kijev általános álláspontja, hogy az Ukrajna és Lengyelország közötti történelmi kérdésekre a válaszokat a történészeknek kell megtalálniuk levéltári és más dokumentumok alapján.
A szóvivő rámutatott, hogy az Ukrajna és Lengyelország közötti feszültség „örömöt” okoz Moszkvának, és arra szólította fel a szövetséges Lengyelországot, hogy inkább az összefogást keresse és a lehetőségeket arra, hogy küzdjenek a közös ellenséggel szemben, amely „egyaránt el akarja pusztítani Ukrajnát és Lengyelországot”.
Tihij közölte, hogy Ukrajna jelenleg nem kap ingyenes katonai segítséget Bulgáriától, hanem kölcsönösen előnyös védelmi együttműködést folytat Szófiával, és ennek folytatására számít. Dimitar Sztojanov védelmi miniszter kedden kijelentette, hogy Bulgária többé nem szállít fegyvert Ukrajnának – idézte fel az Ukrinform.
A szóvivő elmondása szerint Ukrajna tárgyalásokat folytat arról, hogy több elfogórakétát kapjon, köztük olyanokat, amelyeknek hamarosan lejár a szavatossági ideje, ahelyett, hogy ezeket megsemmisítenék. „Az ukrán félnek sikerült több olyan elfogórakétát azonosítania, amelyeknek egy bizonyos idő múlva lejár a szavatossági idejük, és amelyek Ukrajna számára is megszerezhetők. Jelenleg is aktív tárgyalásokat folytatunk annak érdekében, hogy ezeket megkapjuk, hiszen mi értelme van annak, hogy a rakétákat, miután lejár a szavatosságuk, visszaküldjék a gyártónak vagy megsemmisítsék?” – kérdezte a diplomata.
