Külföld
Megszólalt Lavrov az amerikai megállapodásról
Washington nem mutat érdeklődést az anchorage-i megállapodáshoz való visszatérés iránt

„Nagyon remélem, hogy a korábbi kudarcok tapasztalatai, amikor a Nyugat megtagadta a saját maga által támogatott megállapodások teljesítését, nem fognak megismétlődni az alaszkai egyetértés esetében. De egyelőre, sajnálatos módon, amerikai partnereink nem mutatnak eziránt semmilyen érdeklődést” – mondta az orosz diplomácia vezetője bangladesi hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Közölte, hogy Oroszország kész a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusi anchorage-i találkozója során világosan meghatározott egyetértés alapján eljárni, de aggasztja Marco Rubio amerikai külügyminiszter nyilatkozata, aki nemrég a kongresszusi meghallgatásán kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem lehet közvetítő, mert Ukrajnát támogatja. Hozzátette, hogy ugyanezt mondta Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint több más európai állami és uniós vezető is.
Lavrov szerint komolyan kell venni Putyin pénteki szentpétervári kijelentését, miszerint most nem a tárgyalásoktól, hanem a fronton harcoló hősök tetteitől függ minden. Kijelentette, hogy Oroszország kész a becsületes, „csalás nélküli” tárgyalásokra Ukrajnával.
„Londonban (Nagy-)Britannia, Franciaország és Németország vezetői Zelenszkijjel (Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel) együtt aláírtak egy dokumentumot a (kijevi) rezsim stratégiai támogatásáról, valamint a +stabilizációs+ erők – más szóval a megszálló erők – felvonultatására ott, ami a konfliktus után Ukrajnából megmarad, megállapodást arról, hogy Ukrajnának további nagy hatótávolságú fegyvereket szállítanak, hogy azokkal orosz területeket támadhassanak, beleértve az orosz terület mélyét is. Nem tudom, hogy ilyen alapon hogyan lehet bármiféle tárgyalásról beszélni” – hangsúlyozta.
Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn egy másik helyszínen az ukrajnai konfliktus békés rendezésére vonatkozó brit-francia-német közös feltételekről szólva úgy vélekedett, hogy a jelenlegi körülmények között nagyon nehéz elképzelni, miként lehetne bármiről is megállapodni Kijevvel. Peszkov szerint a Kreml reagálása Keir Starmer brit miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatára már azelőtt hangot kapott, hogy a deklarációt elfogadták volna.
A Kreml szóvivője kétszínűnek minősítette Macront, Starmert és Merzet mert a békéről beszélve azt hangsúlyozták, hogy segíteni kívánják Kijevet új típusú fegyverek gyártásban.
Lavrov kifogásolta, hogy Zelenszkij „nyílt levelét”, amely Putyinnak szólt, „valamilyen oknál fogva az egész világnak elküldték”.
„Udvarias emberek ilyet valószínűleg nem tesznek” – fogalmazott.
Mint mondta, Zelenszkij levelének nyilvános mivoltát Putyin úgy értelmezte, hogy Ukrajnának nincs szüksége tárgyalásokra.
