Külföld

Kína változatlanul támogatja Kim Dzsongün vezetését

Az észak-koreai vezető hozzátette, országa kész tovább bővíteni az együttműködést Kínával a gazdaság

Kína továbbra is kiemelt jelentőséget tulajdonít az Észak-Koreával fennálló hagyományos baráti kapcsolatoknak, és változatlanul támogatja Kim Dzsongün vezetését, valamint a két ország közös érdekeinek védelmét - a kínai állami média beszámolója szerint ezt hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai elnök Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel lezajlott phenjani találkozóján.

Kína változatlanul támogatja Kim Dzsongün vezetését
Hszi Csin-ping kínai elnök és Kim Dzsongün észak-koreai vezető
Fotó: AFP/Jung Yeon-je

A két vezető a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt hétfőn az észak-koreai fővárosban, és a kínai média szerint Hszi Csin-ping ezzel kapcsolatban négy javaslatot fogalmazott meg: a politikai bizalom erősítését, a gyakorlati együttműködés bővítését, a két nép közötti baráti kapcsolatok ápolását, valamint a stratégiai koordináció elmélyítését.

Hszi hangsúlyozta, hogy idén van a kínai-észak-koreai barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 65. évfordulója, amelyről a két fél közös rendezvényekkel emlékezik meg. Hozzátette: a két országot vezető kommunista pártok közötti kapcsolatok továbbra is fontos szerepet játszanak a kétoldalú viszony alakításában, ezért erősíteni kell a pártközi kapcsolatokat, valamint a diplomáciai, rendvédelmi és katonai együttműködést.

A kínai elnök kiemelte: Kína kész bővíteni az együttműködést többek között a kereskedelem, a mezőgazdaság, az építőipar, a tudomány és a technológia, valamint az egészségügy területén. Hozzátette: a határátkelők teljes újranyitása, valamint a légi és vasúti személyszállítás helyreállítása új lehetőségeket teremthet a két ország közötti kapcsolatok erősítésére.

Kim Dzsongün üdvözölte Hszi látogatását, és kijelentette, hogy a Kína és Észak-Korea közötti hagyományos barátság továbbra is a kétoldalú kapcsolatok alapját képezi. Hangsúlyozta, hogy Phenjan változatlanul támogatja az "egy Kína" elvet, valamint Kína alapvető érdekeit érintő kérdésekben képviselt álláspontját.

Az észak-koreai vezető hozzátette: országa kész tovább bővíteni az együttműködést Kínával a gazdaság, az infrastruktúra, a tudomány, az oktatás és a kulturális kapcsolatok területén.

A kínai vezető hétfőn érkezett kétnapos állami látogatásra a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba. Az 1961-ben aláírt kínai-észak-koreai barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés értelmében a felek fegyveres támadás esetén kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak. Kína Észak-Korea legfontosabb politikai és gazdasági partnere, valamint egyetlen hivatalos szövetségese. A két ország a koreai háborúban is egymás oldalán harcolt, kapcsolatukat gyakran "vérrel kovácsolt barátságként" jellemzik.

Kapcsolódó írásaink