Külföld
Nem elég a lázadás, ott az ebola is
Beütött a határba a rettegett kór

Claude Bahizire, helyi egészségügyi tisztségviselő elmondta, hogy az egyik ember - akiről úgy tudni, hogy Ituriból érkezett - az M23 fegyveres szervezet kezén lévő Lwiro körzetben meghalt, a másikat elkülönítették, és jelenleg a vizsgálat eredményeit várják. A múlt héten szintén azonosítottak egy ebolás esetet az ugyancsak az M23 ellenőrizte Goma városában. A Ruanda által támogatott M23 a hét elején azt közölte, kész együttműködni a nemzetközi szervezetekkel a járvány megfékezése érdekében, szakértők azonban felhívták a figyelmet arra, hogy az ebola elleni küzdelmet nehezíti egyrészt az, hogy a vírus vélhetően a sűrűn lakott körzetekben terjed, valamint a Kongói DK keleti részén dúló fegyveres konfliktus.
A járvánnyal összefüggésben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdáig 139 halálos áldozatot és további 600 gyanús esetet regisztrált az ország keleti részén lévő Ituri és Észak-Kivu tartományában, két további esetet pedig a szomszédos Ugandában jegyeztek föl. Egészségügyi hatóságok máris jelezték, hogy a jelenlegi helyzetben sokkal korlátozottabbak a védekezési lehetőségek, többek szerint a nemzetközi humanitárius segélyek megcsappanása miatt. Az ebola vérzéses lázt okozó vírusfertőzés, és átlagosan a fertőzöttek mintegy fele hal bele a betegségbe.
A Kongói DK-ban jegyezték fel a világ minden eddigi második leghalálosabb ebolajárványát, amelybe - 2018 és 2020 között - csaknem 2300-an haltak bele. Jóllehet a WHO már szerdán jelezte, hogy az ebolajárvány terjedésének kockázata országosan és regionálisan is emelkedett a Kongói DK-ban és Ugandában, azt is aláhúzta, hogy ez a kockázat globális szinten ugyanakkor továbbra is alacsony.
