Külföld
Autó hajtott emberek közé Lipcsében
Az incidensben többen megsérültek

Az MDR német regionális műsorszolgáltató szintén a hatóságokra hivatkozva két halottról és két súlyos sérültről közölt hírt.
Nem sokkal korábban a Radio Leipzig helyi rádió szemtanúkra hivatkozva több, ponyvával letakart testről tett említést a helyszínen.
A rendőrség egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva egyelőre áttekinthetetlen helyzetről beszélt.
Az incidens első rendőrségi jelentések szerint a Grimmaische Straße bevásárlóutcában történt.
Több mint egy tucat mentőt riasztottak a helyszínre, de a rendőrség és a tűzoltóság is nagy erőkkel vonult ki.
Burkhard Jung, a város főpolgármestere ámokfutásnak minősítette a történteket.
A szociáldemokrata főpolgármester részvétét nyilvánította a halálos áldozatok hozzátartozóinak, s egyben megköszönte a mentőszolgálatok munkáját. "Alig lehet elviselni egy ilyen tettet egy hétfő délután" - mondta.
A rendőrség elfogta a 33 éves, német állampolgárságú tettest, az ügyészség kétrendbeli gyilkosság, s legalább háromrendbeli gyilkosság kísérlete miatt indított nyomozást vele szemben. A rendőrség közölte, hogy az elkövető nem tanúsított ellenállást, amikor őrizetbe vették.
Armin Schuster, Szászország tartományi belügyminisztere szintén azt mondta: ámokfutóról van szó.
Szászország kereszténydemokrata miniszterelnöke, Michael Kretschmer közölte, hogy ő is ámokfutásként kezeli a történteket. Részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek. "Egy ilyen tett szóhoz sem juttat minket - de elszánttá tesz. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az ügyet gyorsan és teljeskörűen felderítsük. A jogállam következetesen fel fog lépni. Szászország összetart" - szögezte le.
