A modern Németország egyik legsúlyosabb hadibeszerzési kudarcát tárja fel a Financial Times friss cikke. A 2020-ban megrendelt négy darab F126-os típusú hadihajó beszerzése eredetileg 5,3 milliárd euróba (átszámítva kb. 2 000 milliárd forintba) került volna. A költségek hamar a többszörösükre ugrottak, a hadihajók fontos alkatrészei pedig hibásan lettek legyártva. A beszerzés ideiglenesen leállt, leghamarabb pedig a tervezetthez képest négyéves késéssel várható a hajók leszállítása, ha innentől minden hiba nélkül halad.
A német F126-os fregattprogram eredetileg a haditengerészet modernizálásának jelképe lett volna: nagyobb hadihajók, korszerűbb képességek, hosszabb tengeri bevethetőség, erősebb NATO-jelenlét a Balti-tengeren. Mostanra a projekt azonban egy anyagi katasztrófává változott.
A projekt már a kezdetektől baljós körülmények kísérték. Ursula von der Leyen még német védelmi miniszterként indította el az európai szintű tendert, amely végül 2020-ban a holland Damen Naval vállalat győzelmével zárult, vette észre a hirado.hu.
Költségrobbanás
Az eredeti megbízás négy fregattról szólt, összesen 5,3 milliárd euró értékben, később azonban további két hajóval bővítették a programot. Az összeg ekkorra már 10 milliárd euró környékére emelkedett. Ma pedig már olyan számítások is vannak, amelyek szerint a teljes költség 16–18 milliárd euróra (7 000 milliárd forintra) dagadhat a projekt végére. Ez a hadi beszerzések területén már messze nem szokványos áremelkedésnek számít, hanem egy eurómilliárdos kudarcnak.
A német haditengerészet számára a második világháború óta nem indult hasonló méretű program. Az F126-osok a tervek szerint 166 méter hosszúak és 10 ezer tonnásak lesznek. A hajók egyik fontos feladata a tengeralattjáró-elhárítás lenne, miközben a konstrukciót eleve rugalmas, többféle műveletre alkalmas platformnak szánták. A német fegyveres erők (Bundeswehr) részéről már a megrendelői elvárásokban is megjelent az a maximalizmus, amely később az egész programot is megterhelte: a követelményrendszer több mint hétezer specifikációt tartalmazott.
Szoftverhiba
A fordulópontot a holland hajóépítő vállalat egy váratlan döntése hozta el. A Damen nem a korábbi finn hajótervező szoftverrel akarta folytatni a munkát, ezért áttért a francia Dassault Systèmes rendszerére. A platformot az autóiparban és a repülőgépiparban széles körben használják, azonban a hadihajó-tervezésben a bevezetés súlyos problémákba ütközött. A beszámolók szerint a képernyők időnként elsötétültek, a hajókba tervezett kábelek és csatornák rossz helyre kerültek a digitális modellekben.
A német gyártópartnerek nehezen tudtak dolgozni az új rendszerrel készült tervekkel, de az igazi komplikációk csak ezután jöttek. Az első acélelemek rossz méretben készültek el, innentől pedig egymást erősítették a hibák. Amit a csúcstechnológia felgyorsítására szántak, az hibák sorozatát okozta.
A következmény drámai volt: a program jelentős ideig csak a tervezett tempó 20–30 százalékán haladt, az első fregatt átadását pedig 2028-ról 2032-re tolták ki. Egy olyan időszakban, amikor Berlin éppen azt hangoztatja, hogy Németországnak vezető szerepet kell vállalnia Európa védelmi megerősítésében, ez nem pusztán technikai probléma, hanem stratégiai hitelességi válság is.
A német védelmi miniszter, Boris Pistorius a felelősséget egyértelműen a Damenre helyezi. A német hivatalos álláspont szerint a cég egyszerre vállalt túl nagy és túl bonyolult projektet, miközben egy új szoftverre állt át, és ezzel saját maga idézte elő a káoszt. A holland cég és a hozzá közel álló szereplők egy része viszont azt állítja: a Damen hibázott ugyan, de valójában a rugalmatlan német bürokratikus rendszer okozta a legnagyobb kárt.
A német bürokrácia
A Financial Times által megszólaltatott források szerint a Bundeswehr koblenzi beszerzési hivatala labirintusszerű követelményrendszerrel, lassú jóváhagyásokkal és nehezen kezelhető belső eljárásokkal dolgozik. A források szerint a rendszer papíralapú dokumentumokat követelt, az angol nyelvű terveket visszadobta, és minden egyes részletet csak akkor volt hajlandó jóváhagyni, ha az teljesen végleges volt. A hollandok fokozatos, lépcsőzetes jóváhagyásokhoz szoktak, a németek viszont teljes lezártságot vártak el már a köztes szakaszokban is.
Az akadékos bürokrácia miatt hónapos, sőt akár egy évet is meghaladó kényszerű leállások váltották egymást. Volt olyan hajóalkatrész, amely egy évig várt jóváhagyásra, majd időközben rozsdásodni kezdett.
A projekt irányítása most ismét német kézbe kerülhet. A Damen vezető szerepének elvétele már a küszöbön áll, a helyére pedig a Lürssen és a Blohm+Voss vállalatok köré szerveződő, immár a Rheinmetallhoz került német ipari kör léphet. A Rheinmetall minden bizonnyal több pénzt fog kérni a munkáért, miközben a német kormány már most menekülőutat keres: bejelentették, hogy négy darab, kész konstrukción alapuló MEKO A-200 fregattot is vásárolnának.
Ezek kisebb és kevésbé sokoldalú hadihajók, de cserébe sokkal gyorsabban hadrendbe állhatnak. Berlin így végül egyszerre próbálja megmenteni a félresiklott zászlóshajó-projektjét, miközben párhuzamosan egy másik típussal foltozza be a keletkező képességhiányt. Ez a „kétpályás megközelítés” azonban még drágább lehet, mint az eredeti terv, és végképp lerombolja a hatékonyság illúzióját.
Az F126-osok esete jól rávilágít, hogyan ütközik a falba az európai stratégiai önállóság gondolata, amikor a látványos bejelentések mellett a nagy tettekre is szükség lenne. Miközben Berlin 2025 és 2030 között egy 650 milliárd eurós védelmi kerettel számol, vagyis az előző ötéves időszak duplájával, joggal merül fel a kérdés: mire megy a kontinens a pénzzel, ha a rendszer nem képes hatékonyan, átláthatóan és időben leszállítani azt, amire szükség lenne?
A fregattprogram körüli zavarok ráadásul nem egyedi kisiklásnak tűnnek. A német szárazföldi erők kommunikációjának 20 milliárd eurós digitalizációja körül is komoly gondok vannak, és a Financial Times forrásai szerint az F126-program esete csak egy a sok elsüllyedő és költséges program közül.
