Külföld

Vége a Wagner-korszaknak Afrikában

Az NDTV oknyomozó anyagokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Wagner-csoport afrikai műveleteit immár nem a zsoldosszervezet, hanem az orosz külföldi hírszerzés, az SZVR irányítja.

Vége a Wagner-korszaknak Afrikában
A Wagner-zsoldos csoport több mint egy évtizedet töltött Afrikában
Fotó: AFP/Alekszandr Nemenov

A Wagner a 2023-as rövid lázadás és alapítója, Jevgenyij Prigozsin halála után fokozatosan háttérbe szorult. Bár az orosz védelmi minisztérium az „Africa Corps” ernyője alatt igyekezett átvenni a katonai jelenlét koordinálását, a politikai és információs befolyásolási tevékenységek az SZVR kezébe kerültek.

A Forbidden Stories, az All Eyes On Wagner, a Dossier Center, az openDemocracy és az iStories közös vizsgálata szerint az úgynevezett Africa Politology – belső nevén „The Company” – közel száz tanácsadót foglalkoztat. A hálózat 2024 és 2025 között számos országban volt aktív, köztük Maliban, Nigerben, Burkina Fasóban, Líbiában, Szudánban, Angolában, valamint Latin-Amerikában is.

A kiszivárgott, több mint 1400 oldalas belső dokumentum – stratégiai tervek, pénzügyi kimutatások és dezinformációs kampányok összefoglalói – alapján az SZVR nemcsak információval látja el a hálózatot, hanem forrásokat toboroz, befolyási pozíciókat épít ki és koordinálja az orosz érdekérvényesítést. A jelentés szerint a műveletek a politikai lobbizástól a dezinformáción át a gazdasági versenytársak kiszorításáig terjednek.

Maliban például az SZVR feladata a francia és amerikai tervek feltérképezése a Száhel-övezetben, valamint diplomáciai támogatás nyújtása az új regionális katonai-politikai szövetségnek, amely Mali, Burkina Faso, Niger és Guinea részvételével jött létre. A 2021–2023 közötti puccsok után a térség több állama eltávolodott Franciaországtól és közeledett Moszkvához.

Az oknyomozás szerint 2024 első tíz hónapjában mintegy 7,3 millió dollárt fordítottak a befolyásolási műveletekre. A finanszírozást vállalati hálózatokon keresztül juttatták el a projektekhez.

A vizsgálat ugyanakkor arra is rámutat: Oroszország sok együttműködési megállapodást köt Afrikában, de ezek nem mindig hoznak gyors gazdasági eredményt. A jelentés szerint Moszkva hosszú távú stratégiában gondolkodik, és a politikai sikerek nem minden esetben fordíthatók át azonnali üzleti haszonra.

Kapcsolódó írásaink