Kanada és az EU Trump-ellenes szövetséget szervezne

A Politico európai kiadása szerint Mark Carney kanadai miniszterelnök azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió és a CPTPP-tagállamok kezdjenek érdemi tárgyalásokat egy szorosabb gazdasági együttműködésről. A cél egy olyan híd létrehozása lenne, amely összekapcsolja a két blokk beszállítói láncait, és megkönnyíti az áruk és alkatrészek alacsony vám melletti áramlását.

A CPTPP – teljes nevén Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership – egy 12 országot tömörítő szabadkereskedelmi egyezmény. Tagjai között találjuk Kanadát, Japánt, Szingapúrt, Ausztráliát, Új-Zélandot, Mexikót, Malajziát, Vietnámot és az Egyesült Királyságot is. Az egyezmény azután jött létre, hogy az Egyesült Államok kilépett a korábbi TPP-ből, és ma a világ egyik legjelentősebb regionális kereskedelmi keretrendszere.

Carney Davosban arról beszélt, hogy egy EU–CPTPP partnerség akár 1,5 milliárd embert és a világgazdaság jelentős részét összefoghatná. A tárgyalások egyik központi eleme a „származási szabályok” összehangolása lenne: ha a két blokk elfogadná a kölcsönös kumuláció elvét, akkor az egyik térségben gyártott alkatrészek a másikban késztermékké válva is élvezhetnék a kedvezményeket. Ez jelentősen növelné az ellátási láncok rugalmasságát és csökkentené az amerikai vámkockázatot.

A kérdés azonban az, mennyire reális egy ilyen megállapodás.

Az Európai Unió negyedszázadon át tárgyalt a Mercosurral, és még ma sem teljesen lezárt a folyamat. Indiával szintén évtizedek óta zajlottak az egyeztetések, amíg egy keretmegállapodásig sikerült eljutni. Ennyi ideje pedig ma egyik félnek sincsen. Ugyanakkor az EU–CPTPP keretrendszer tagállami érdekbe is beleütközhet. Az uniós mezőgazdaság egy része – különösen Franciaországban és Írországban – hagyományosan bizalmatlan a távoli piacok liberalizációjával szemben. A dél-európai országok bizonyos iparágai szintén fenntartásokkal kezelhetik az ázsiai verseny további erősödését. A német és észak-európai exportorientált ipar ugyanakkor kifejezetten érdeklődhet az ellátási láncok diverzifikálása és az ázsiai piacokhoz való stabilabb hozzáférés iránt. Azonban egy ilyen konstrukció vagy átfogó megállapodás ratifikációjához valamennyi tagállam jóváhagyása szükség lehet.

Az amerikai reakció szintén kulcskérdés. A Trump-adminisztráció vélhetően politikai kihívásként értelmezné a kezdeményezést, különösen, ha azt kifejezetten a vámfenyegetések elleni védekezésként pozicionálják. Washington akár további nyomásgyakorlással, célzott vámokkal vagy kétoldalú alkukkal is próbálhatná megbontani az egységet. A következő elnöki ciklus hozzáállása pedig bizonytalan.

Elképzelhető az is, hogy az Egyesült Államok visszatérne a multilaterális együttműködés logikájához, és partnerként tekintene egy ilyen blokkra, vagy éppen újra felvethetné saját csatlakozását a csendes-óceáni kereskedelmi keretekhez. Ám az amerikai stratégiai gondolkodásban pártállástól függetlenül erősödik az iparpolitikai és protekcionista elem, így nem inkább valószínű, hogy egy demokrata adminisztráció sem fogadná örömmel egy 1,5 milliárdos összehangolt piac megjelenését a térképen.

Carney davosi beszédében úgy fogalmazott: a „szabályokon alapuló régi rend véget ért”. A most körvonalazódó EU–CPTPP együttműködés ennek a felismerésnek a gyakorlati következménye lehet: a közepes hatalmak megpróbálnak saját hálózatokat építeni a nagyhatalmi versengés korában.

Hogy ebből valóban létrejön-e a világ egyik legnagyobb gazdasági tömbje, vagy a kezdeményezés elakad a tárgyalóasztaloknál, az még nyitott kérdés. Az azonban egyre világosabb, hogy a globális kereskedelmi térkép újrarajzolása már megkezdődött.