Külföld

Segíteni kell a libanoni hadseregnek

Franciaország erős, szuverén államként szeretné látni

Biztosítani kell a libanoni hadsereg számára a Hezbollah Irán-barát milícia lefegyverzéséhez szükséges eszközöket – jelentette ki pénteken a francia külügyminiszter.

Segíteni kell a libanoni hadseregnek
A libanoni hadsereget segítségre szorul (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Mahmoud Zayyat

Iraki hivatalos látogatásán Jean-Noel Barrot – aki a tervek szerint a nap folyamán érkezik Bejrútba – leszögezte: Franciaország erős, szuverén államként szeretné látni Libanont, ahol az erőszakmonopólium az államé, ehhez pedig segíteni kell a hadsereget a síita mozgalom lefegyverzésében.

A bejrúti kormány tavaly augusztusban döntött a fegyverek beszolgáltatási kötelezettségéről. A hadsereg január eleji tájékoztatása szerint a Hezbollah befolyási térségének számító Dél-Libanonban már sikerült begyűjteni a magánkézben lévő fegyvereket. Barrot ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a fegyverek begyűjtésének második, Libanon többi részére kiterjedő szakasza napokon belül elindul.

A síita szervezet és Izrael között 2023-ban, a gázai háború kitörése hatására kiújultak az összecsapások, amelyeket végül a 2024 novemberében életbe lépett tűzszünet zárt le.

Barrot Irakban Mohammed asz-Szudáni miniszterelnökkel és iraki kollégájával, Fuád Mohamed Huszeinnel egyeztetett, a megbeszélések fő témája az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc volt. A tárcavezető egyúttal méltatta a bagdadi kormányt, amiért az beleegyezett több ezer, Szíriában fogva tartott dzsihadista iraki börtönökbe történő szállításába.

Csütörtökön Barrot Szíriában volt, ahol hangsúlyozta, nem szabad hagyni, hogy a terrorizmus ismét felüsse a fejét az arab országban, valamint támogatását fejezte ki a Damaszkusz és a kurd fegyveresek közötti tűzszünet felé. Az ügyben egyeztetett az iraki, kurd többségű Erbílben lévő Mazlúm Abdival, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd milíciaszövetség parancsnokával is.

Kapcsolódó írásaink