Külföld

Nem kímélné a közösségi médiát India sem

Egyre nagyobb lendületet vesz a vita Indiában a közösségi média 16 év alatti gyermekek számára történő betiltásáról. Számos állam minisztere bejelentette, tanulmányozzák a nemrég Ausztráliában és Franciaországban hatályba lépett törvényeket.

Nem kímélné a közösségi médiát India sem
Korai még e net nekem...
Fotó: AFP/Paul Hanna

Napról-napra népszerűbb gondolat Indiában a közösségi média 16 év alatti gyermekek számára történő betiltása - írja legfrissebb cikkében a BBC. Mint az összeállításból kiderül, a múlt héten az ország legrangosabb tudományos tanácsadói által összeállított jelentés, az úgynevezett Economic Survey is azt javasolta, a szövetségi kormány fontolja meg a fiatalok médiahasználatának koralapú korlátozását. A szervezet ajánlásai nem kötelező érvényűek, de befolyásolhatják a politikai döntéseket és a közbeszédet is.

A BBC emlékeztet, Ausztrália néhány hete a világon elsőként tiltotta be a legtöbb közösségi platformot a 16 év alattiaknak. Az intézkedés nyomán kötelezővé tették az e területen dolgozó cégeknek a felhasználók életkorának ellenőrzését és a kiskorúak fiókjainak végleges letiltását, törlését. A lépés természetesen igen éles kritikát és fölháborodást váltott ki a szóban forgó vállalkozásokból, amelyek - ahogy az ausztrál internetszabályozó hatóság képviselője múlt hónapban ugyancsak a BBC-nek kifejtette - nagyon-nagyon vonakodva, gyakran szó szerint üvöltözve fogadták el a korlátozó intézkedéseket.

A portál ugyancsak felemlegeti, a múlt héten a francia alsóházban jóváhagytak egy olyan törvényjavaslatot, amely még az ausztrálnál is szigorúbb, ugyanis már 15 év alatt betiltaná a közösségi médiához való hozzáférését. A jogszabályt még a Szenátusnak is el kell fogadnia.

Indiában LSK Devarayalu, a regionális Telugu Desam Párt törvényhozója - amely Andhra Pradesh államot irányítja és Narendra Modi miniszterelnök szövetségi koalíciójának kulcsfontosságú tagja - a múlt héten hozakodott elő egy hasonló ötlettel. A BBC szerint mivel az „csak egy" képviselői indítvány, s nem tükrözi a kabinet szándékait így kevés az esélye annak, hogy törvényerőre emelkedjen. Ennek ellenére azonban befolyásolhatja a parlamenti vitákat.

Nara Lokesh, az állam informatikai minisztere a múlt héten az X-en azt nyilatkozta, a gyerekek „menthetetlenül belecsúsznak a közösségi média használatába”, s ez károsan befolyásolja a figyelmüket, a koncentrációjukat és a tanulási képességüket. Rohan Khaunte, Goa turisztikai és informatikai minisztere azt nyilatkozta, az állam szintén vizsgálja a tilalom bevezetésének lehetőségét, de a konkrét részletek csak hetek múlva várhatóak. Rajtuk kívül még többen jelezték, fontolgatják a szigorítást.

A tervezetnek ugyanakkor számos kritikusan is akad. Ezek elsősorban arra utalnak, hogy a VPN alapú hálózatokkal pillanatok alatt kikerülhető a tiltás, s jelenleg a gyerekek gyakran jobban értenek ezekhez a praktikákhoz, mint szüleik - akiknek elvben korlátoznia kell(ene) őket.

Kapcsolódó írásaink