Külföld

Katonai védelmet ígért Ukrajnának a NATO főtitkára

A békekötést követően azonnal megjelennek a fegyveres erők

Amint megszületik a békemegállapodás, azonnal megjelennek a fegyveres erők, repülőgépek lesznek a levegőben, és tengeri támogatás is biztosítva lesz Ukrajna számára – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Kijevben, az ukrán parlamentben elmondott beszédében.

Katonai védelmet ígért Ukrajnának a NATO főtitkára
Mark Rutte NATO-főtitkára
Fotó: Anadolu via AFP/Harun Ozalp

Rutte szavai szerint a katonai támogatást Ukrajnának azok a nyugati országok adják, amelyek az úgynevezett hajlandók koalíciójához csatlakoztak. Hozzátette, hogy „a szövetség más tagjai más módon fognak segíteni”. „Az Egyesült Államok, Európa és Kanada kifejezték készségüket arra, hogy bizonyos garanciákat, biztonsági biztosítékokat adjanak. Az úgynevezett ”tettre készek„ koalíciója folyamatos előrelépést ér el ezeknek a garanciáknak a kidolgozásában, amelyekről már a múlt hónapban Párizsban megállapodtak” – mutatott rá.

A főtitkár ugyanakkor megjegyezte, hogy a háború befejezéséről szóló megállapodás elérése „nehéz döntéseket fog igényelni”.

„Ukrajnának azt kell látnia, hogy minden áldozat, amelyet meghoztak, minden elveszített élet, minden nehéz pillanat, amelyen keresztülmentek, nem fog rövid időn belül megismétlődni, hogy a béke tartós lesz, és hogy az aláírandó dokumentumokat a nagy országok be fogják tartani. Nem szeretnének egy második budapesti memorandumot vagy újabb minszki megállapodásokat, ugye?” – jelentette ki Rutte.

A főtitkár megerősítette az Észak-atlanti Szövetség Ukrajna iránti változatlan és kiemelt támogatását, és biztosított afelől, hogy az országra irányuló figyelme a globális kihívások ellenére sem csökken. „Ez igaz volt Oroszország teljes körű inváziója előtt is, igaz volt 2022. február 24-én, és attól a pillanattól kezdve minden egyes nap igaz maradt” – szögezte le.

Megjegyezte, hogy Putyin – sok más emberhez hasonlóan – azt gondolta, az orosz csapatok győzni fognak, és hogy Ukrajna gyenge, ám ez tévedés volt: Ukrajna erősnek bizonyult.

„A szövetség napi szintű párbeszédet folytat Ukrajnával, és naponta szállít felszerelést az ukrán fegyveres erőknek annak érdekében, hogy ma meg tudják védeni magukat, és holnap el tudjanak rettenteni bármilyen agressziót” – hangsúlyozta a NATO főtitkára.

Kapcsolódó írásaink