Külföld
Furcsa hírek Jermakról
Zelenszkij exszóvivője sokkoló állításokat tett közzé

Julija Mendel, Volodimir Zelenszkij volt sajtószóvivője azt állítja, hogy több éven keresztül különböző forrásokból kapott információkat arról, hogy az Elnöki Hivatal vezetője, Andrij Jermak állítólag mágikus és ezoterikus gyakorlatokat alkalmazott. A Glavkom beszámolója szerint Mendel erről egy Facebook-bejegyzésben írt.
Mendel elmondása szerint az első ilyen jelzéseket már 2019-ben hallotta, egy, az Elnöki Hivatalban tartott sajtótájékoztató után, amikor egy újságíró nyilvánosan rákérdezett Jermaknál – aki akkor még az elnök tanácsadója volt –, hogy miért tartózkodott egy temetőben egy idegen személlyel. A kérdésre akkor nem érkezett válasz, és Mendel állítása szerint később sem talált erről szóló újságírói anyagot.
„2020-ban egy miniszter jött hozzám azzal az információval, hogy Jermak – aki ekkor már az Elnöki Hivatal vezetője volt – mágiával foglalkozik. Részletekbe nem bocsátkozott, de rendkívül meg volt rémülve. 2023-ban egy fontos szolgálat egyik munkatársa arról beszélt nekem, hogy Jermak mágusokat hozatott Izraelből, Grúziából és egy latin-amerikai országból mágikus rituálék elvégzésére. 2024-ben pedig egy ezoterikus körökből származó személy azt mondta nekem, hogy Jermak mágusai különféle növényeket égetnek, holttestekből származó vizet gyűjtenek, és bizonyos bábukat készítenek, amelyeket egy meghatározott ládában tárolnak. Állítólag abban a különleges ládában már maguk a halottak vannak” – fogalmazott Zelenszkij volt sajtószóvivője.
Julija Mendel hozzátette: szerinte Jermak nem az egyetlen ukrán politikai szereplő, aki mágikus rituálékat gyakorol.
Mendel 2019 és 2021 között töltötte be Volodimir Zelenszkij elnök sajtószóvivői posztját. Távozása után többször is élesen bírálta az ukrán belpolitikát és az Elnöki Hivatal működését.
Korábban nyilvánosan „nagyon veszélyes embernek” nevezte Andrij Jermakot, az Elnöki Hivatal korábbi vezetőjét, és azt állította, hogy Jermak az államfői posztra törekedett, vette észre a karpatalja.info.
