Külföld

Újra éledhet az ISIS Szíriában

Megelőzték a rabok lázadását

Megkezdte az amerikai hadsereg a szíriai börtönökben fogva tartott, durván 7000, egykor az Iszlám Államot szolgáló rab átszállítását Irakba.

Újra éledhet az ISIS Szíriában
Az ISIS családtagjait fogva tartó tábor képe a magasból tekintve
Fotó: AFP/Anadolu/Izz Aldien Alqasem

Az Iszlám Állam (IA/ISIS) esetleges újjáéledéséről közölt cikket a BBC. Mint olvasható, az amerikai hadsereg elkezdte Irakba átszállítani a szíriai börtönökben fogva tartott, durván 7000, anno az Iszlám Államot szolgáló rabot. A lap által megkérdezett tisztviselők szerint ezzel a lépéssel megakadályozható, hogy a foglyok esetleg tömegesen föllázadjanak és/vagy kitörjenek a fegyenctelepekről. A műveletre hetekkel azután került sor, hogy az Egyesült Államok nagyszabású légicsapásokat hajtott végre a terrorszervezet célpontjai ellen Szíriában.

A BBC megjegyzi, az áttelepítési akcióra a damaszkuszi kormány és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők közötti súlyos összecsapásokat követően került sor. A harcok a múlt héten szűntek meg, majd egy olyan megállapodással zárultak, amely szerint a kurd erők és intézmények fokozatosan integrálódnak az államba.

Kapcsolódó írásaink