Külföld
Drónfalat épít Lengyelország
Újabb milliárdok a légvédelemre

Varsó célja, hogy jobban megvédje légterét a harci drónok behatolásától, ezért újabb milliárdokat fektet be egy drónvédelmi rendszerbe – írja az osztrák Express. A lengyel-norvég védelmi konzorcium által kifejlesztett San névre hallgató eszköz tizennyolc ütegből és összesen hétszáz járműből áll majd – jelentette be Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter a szerződés aláírásakor. A helyi médiaértesülések szerint az üzlet értéke 3,6 milliárd eurónak (durván 1.404 milliárd forintnak) felel meg.
A San rendszert a lengyel PGZ védelmi csoport és a norvég Kongsberg cég gyártja. A Kongsberg közleménye szerint az ütegek különféle fegyverrendszereket tartalmaznak majd, beleértve géppuskákat, rakétákat, elfogó drónokat és egyéb légi fenyegetések elhárítására szolgáló eszközöket. A rendszer drónok zavarására szolgáló berendezéseket és radarrendszereket is tartalmaz majd. Többek között egy kis lövegtoronyon alapul, amely páncélozott járművekre és terepjárókra szerelhető.
