Óriási segítséget kapott Kína Donald Trumptól

A nemzetközi gazdasági adatok alapján 2025 Kína számára kifejezetten sikeres év volt. A világ második legnagyobb gazdasága 1,2 billió dolláros külkereskedelmi többletet ért el, miközben exportja egyre kevésbé függött az Egyesült Államoktól. Afrika, Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika és az Európai Unió irányába is erősödtek a kínai kereskedelmi kapcsolatok, ami egyértelműen arra utal, hogy a világ országai tudatosan diverzifikálják külgazdaságikat.

A pénzügyi oldalon szintén fontos elmozdulás történt. A határon átnyúló kínai elszámolásokban nőtt a jüan szerepe, a sanghaji tőzsde 2025-ben jelentősen felülteljesítette az amerikai piacokat, miközben Kína devizatartalékai tízéves csúcsra emelkedtek. Bár a jüan globális tartalékvaluta-szerepe továbbra is korlátozott, a trend egyértelmű: egyre több ország keresi a dolláron túli pénzügyi megoldásokat.

Fontos azonban hozzátenni ehhez, hogy a kínai külföldi tőkekihelyezésben nem láttunk robbanásszerű fejlődést. A vállalati közzétételekre épülő China Global Investment Tracker adatai szerint a dokumentálható kínai globális beruházások volumene 2025-ben inkább stabil volt, semmint kiugró. A tavaszi visszaesést az amerikai vámintézkedések körüli bizonytalanság okozta, az év második felében azonban több projekt teljesült, ami kiegyenlítette a képet. A fő befektetési célország Brazília volt, a vezető ágazatok pedig a szállítás, a tágabb értelemben vett fémipar és az energia. Ez arra utal, hogy Kína óvatosabban, célzottabban fektet be, és ellentmond annak a mítosznak, hogy Peking kilóra megveszi a kisebb országokat.

Ez egy olyan félreértés, vagy szándékos félremagyarázás, ami az Övezet és út (Belt and Road) kezdeményezés körüli vitákban is meghatározzák. De sokakkal egyetemben az American Enterprise Institute (AEI) Derek Scissors-féle jelentése szerint sem erről van szó, ugyanis a kínai jelenlét jelentős része nem tulajdonszerzéssel járó befektetés, hanem időben korlátozott kivitelezési és mérnöki projekt.

Annak tehát, hogy egyre több ország fordul Kína felé, más okai is vannak, és ezeket talán a WHO esetén keresztül a legkönnyebb megérteni. Amikor az Egyesült Államok 2026 januárjában formálisan kilépett az Egészségügyi Világszervezetből, Peking azonnal a multilaterális együttműködés védelmezőjeként lépett fel. A WHO támogatása és a „politizálás” elutasítása olyan szerepbe helyezte Kínát, amely korábban egyértelműen Washingtonhoz kötődött: Peking lett a kiszámíthatóság, a stabilitás és a multilateralizmus legnagyobb szószólója.

Mostanában, amikor Washington nyíltan felvállalja, hogy számára a nemzetközi térben is Amerika az első, és ennek az elsőségnek a biztosításáért semmilyen eszköztől nem riad vissza, még az USA-hoz hagyományosan a legközelebb álló Európában és Kanadában is megindult az útkeresés: sok "szuverenista" és "globalista" találta magát egy platformon a tekintetben, hogy már nem tudnak az Egyesült Államokra mint feltétlenül megbízható szövetségesre tekinteni.

Ebben az összefüggésben különösen beszédes volt Mark Carney pekingi látogatása. Kanadai miniszterelnök több mint hét éve nem járt Kínában. Érdemes kiemelni: egy olyan országról van szó, amelynek hatóságai néhány éve az Egyesült Államok kérésére letartóztatták a Huawei alapítójának lányát. Most azonban a felek egy olyan gazdasági megállapodást írtak alá, amelynek célja a kereskedelmi akadályok lebontása és egy új stratégiai együttműködés alapjainak lefektetése volt. Carney nyilatkozataiban hangsúlyosan jelent meg a „kiszámíthatóság” és a „megbízhatóság” fogalma: Kínát olyan partnerként írta le, amellyel hosszú távon lehet tervezni.

Hasonló logika mentén érkezett Pekingbe a brit miniszterelnök, Keir Starmer is, aki nyolc év után elsőként képviselte hivatalban lévő brit kormányfőként az Egyesült Királyságot Kínában. Starmer ugyancsak arról beszélt, hogy London számára nem ideológiai közeledésről, hanem a brit érdekek pragmatikus érvényesítéséről van szó, a beszédeiben pedig visszatérő elem volt az a gondolat, hogy a Kínával való kapcsolat nem „mindent vagy semmit” kérdés, hanem egy szükséges csatorna egy olyan világban, ahol a korábban stabilnak hitt szövetségi rendszerek megrendültek.

Szóval, Kína erősödése nem egy agresszív terjeszkedés, hanem sokkal inkább az amerikai külpolitika következménye, holott a Fehér Ház célja pont az lenne, hogy minden fronton visszaszorítsa Pekinget. A 2025-ös év azt mutatta meg, hogy ez így nem fog sikerülni.