Külföld
Dúl a viszály Varsó és Berlin között a háborús jóvátétel ügyében
Karol Nawrocki lengyel elnök Auschwitzban, a holokauszt nemzetközi emléknapján mondott beszédében ismételten felszólította Németországot, hogy fizessen jóvátételt Lengyelországnak a második világháború alatt hazája által elszenvedett károkért.
Varsó, az előző konzervatív nemzeti kormány működése alatt 1300 milliárd eurót követelt Berlintől, azt állítva, hogy a náci Németország hat millió lengyel állampolgárt – köztük három millió zsidót – gyilkolt meg. Ezen kívül további károkozás is történt, ipari és infrastrukturális létesítmények és városok pusztultak el, a németek múzeumokat, valamint levéltárakat fosztottak ki.
A német jóvátétel ügye több mint bonyolult, annál is inkább, mert a lengyel követelések mögött nem csak pézügyi, de politikai indíték is felsejlik.
A németek a lengyel követelést visszautasították, azzal érvelve, hogy az ügyet már 1953-ban lezárták, amikor Varsó lemondott a jóvátételről. Az akkori lengyel kommunista vezetés nem tehetett mást, mint teljesíteni Moszkva parancsát. Ha ugyanis érvényre juttatták volna a jóvátételt, akkor a szovjet megszállás alatt lévő Kelet-Németországnak – lakosság és területarányosan – is fizetnie kellett volna, nem csak a Német Szövetségi Köztársaságnak. Ezt Kelet-Németország nem tudta volna teljesíteni, a szovjetek pedig nem akarták fedezni a horribilis számlát.
Viszont az nem vitatható: Varsó a szovjet nyomás hatására mondott le a jóvátételről, nem szuverén módon döntött.
A nemzetközi jog kimondja, hogy kényszer alatt álló fél aláírása érvénytelen.
Pontosan ebbe a jogi formulába kapaszkodik bele Varsó. A másik komoly lengyel érv, hogy akármennyi idő is telt el a második világháború óta, mivel háborús bűncselekményekről van szó, ezek nem évülnek el.
Nawrocki beszédét elemezve, ki kell térnünk arra is, hogy erkölcsileg Németországot alaposan megtépázta. Azt vetette szomszédja szemére, hogy a második világháború szörnyűségeit ugyan nagy általánosságban elítéli, de nem nevezi meg az elkövetőket. A lengyel államfő még ennél is tovább ment, mert szerinte a koncentrációs táborokban elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekért a tetteseknek csak a 15 százalékát állították bíróság elé.
A lengyel államfő nem fékezte magát: A német nemzet támogatta a nácizmus ideológiáját, és hatalomra engedte Adolf Hitlert – mondta lengyel politikus. Itt már egy egész nemzet elitéléséről van szó.
Az akkori események megítélését hagyjuk a történészekre.
Viszont biztosnak látszik, hogy a lengyel államfőnek nem véletlenül hagyta el ez a mondat száját. Az egész mostani németséget is felelőssé tette azért, hogy utólag sem ítélte el kellőképpen a nácizmust. Lengyelország szomszédjának erkölcsi kikezdésének időpontja jól kitervelt módon történhetett.
A német gazdaság a 2015-ös migránsbefogadása és az Északi Áramlat gázvezeték ukránok által történt felrobbantása, valamint Kijev feltétlen anyagi és katonai támogatása óta, folyamatosan csúszik lefelé. A GDP 2017 és 2024 között mindössze egy százalékkal nőtt.
Ugyanez az adat Amerika esetében 17 százalék.
A jelenlegi helyzet pedig a következő: nem kizárt, hogy Németországban energetikai korlátozásokat kell bevezetni, mert a gáztározók feltöltöttsége a kritikus szint alá csökkent. Mivel az Európai Unió legerősebb gazdaságának az ereje megrendült, azonnal megkezdődött az európai geostratégiai rendszer átszervezésének kísérlete. Franciaország bejelentkezett a vezető posztra, de Emmanuel Macron elnök helyzete nem stabil, egymást váltják a kormányok és jövőre elnökválasztás lesz.
Ebből az erőpróbából Marine Le Pent, a jobboldali Nemzeti Tömörülés politikusát, a választások legnagyobb esélyesét, egy aljas bírósági eljárással kizárták. Ez még nem jelenti azt, hogy ez Macron felé hajtja majd a politikai vizet. A politikának ezen színpadán megjelent Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is, aki pedig éppen a gyengélkedő Németországgal kereste a barátságot, ki akarván túrni Franciaországot az európai rangsor második helyéről.
Nagyon valószínű, hogy Lengyelország ebbe politikai sakkjátszmába akar beszállni.
Éppen most a helyét keresi.
Visszatérve a nemzetközi joghoz, a lengyel követeléseknek Németországgal szemben van egy másik reális vetülete is.
A megosztott Németország 1990-ben újraegyesült, megkötötték a Kető plusz Négy szerződést, vagyis a két Németország egymás között megállapodott a közös államról és ezt a négy megszálló nagyhatalom – Szovjetunió, Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Franciaország – ebbe beleegyezett. Az aláírási ceremónián megjelent Mihail Gorbacsov szovjet vezető is, aki nyilvánosan azt mondta: Olyan ez mint egy békeszerződés.
A németek kapva kaptak a kijelentésen, mert ez azt jelentette, hogy egyetlen olyan országnak sem kell jóvátételt fizetniük, amelyet a náci Németország megszállt a második világháború alatt. Cskhogy az aláírt dokumentum hivatalosan nem volt békbékekötés, mert egy ilyen egyezménynek számos problémát átfogó módon kell rendeznie, többek között a háborús jóvátétel ügyét is.
Ez persze nem történt meg.
Így jogi értelemben a második világháború Európában még tart.
