Merre tovább, Ukrajna?

Ukrajna lakossága 2025-ben aligha haladta meg a harmincmilliót - míg a függetlenség idején durván ötvenkétmillióan éltek ott. A legutóbbi, mondhatni teljes körű cenzust 2001-ben tartották, tehát egy majd negyed századdal korábbi, pontosnak elfogadható adathalmaz az, amelyből ki tudunk indulni. Akkortájt 48,5 millió főt számoltak össze - tehát csaknem 3,5 millióval kevesebbet, mint 1993-ban. A kijevi kormány a mobilszolgáltatók és az egészségügyi rendszer információit fölhasználva 2019-ben megpróbálta belőni a népesség nagyságát - s a végeredmény szerint 37,3 millió ember élt az állam (akkor) ellenőrzött területén.

Az EU statisztikai hivatalának adatai alapján durván 4,3-4,5 millió ember élhet menekültként a kontinensen - míg további legkevesebb 3,1 millió más régiókban. Mielőtt az adatokat tovább böngésznénk, érdemes leírni, hazánkon keresztül - nem tévedés - 5,9 millió ukrán állampolgár vándorolt Nyugatra, akik közül csaknem hatvanezren döntöttek a maradás mellett. A legtöbben természetesen a menekülteknek jobb anyagi lehetőségeket - értsd: segélyeket - kínáló Német (1,2 millió), Lengyel 0,9 millió) és Csehország (négyszázezer) irányában indultak tovább - ahol a többségük az elmúlt esztendőkben sikeresen letelepedett, beépült a társadalom szövetébe. (Az csak szinte mellékes, hogy ezzel a fogadófelek krónikus munkaerőhiánya is enyhült csöppet.) Az pedig csak hab a tortán, hogy az EU-s 4,3-4,4 milliós tömegből minimum 1,2 millió a hadköteles (más olvasatban: katonaszökevény), akik jó eséllyel akkor sem térnek haza, ha a szirén hangú politikusaik bántatlanságot ígérnek nekik.

Némi malíciával hozzátehetjük, az olcsóságáról kevéssé ismert Cipruson is akad közel húszezer ukrán menekült - akik (nagy tételben fogadható módon) vélhetően nem a szegényebb néposztályok köreiből kerülhetnek ki.

A kijevi kormányban időről-időre fölvetődik, hogy ezt az irdatlan mennyiségű embert a háború lezárulta után haza kell(ene) valahogy hozni. Túl azon, hogy a távozottak többsége az idők során letelepedett és egzisztenciát teremtett magának és családjának az sem a siker irányában munkál, hogy odahaza gyakorlatilag mindent elölről kellene kezdeniük az érintetteknek. A sok törekvés és fogadkozás ellenére a mindennapokat ma is vastagon átjárja a korrupció, s az is borítékolható, hogy az országban ma is masszívan jelen lévő állami maffia súlyos pénzeket fog lenyúlni a Kijevnek adott segélyekből. Az orvosi rendszer romokban hever, a leszerelő katonák pedig egyszerűen el fogják dugítani az amúgy is túlterhelt ellátóhálózatot.

S ha ez nem lenne elég, akkor azt is leírhatjuk, hogy az ország demográfiai helyzetét tovább árnyalja a már korábban is csekélyke születési arányszám további - ezúttal drámai - esése. A stabilitáshoz (azaz nem a népesség növekedéséhez) kellene 2,1 gyermek családonként - miközben 2022-ben e mutató 1,16 volt. Az oroszok támadása óta viszont ez az adat 0,9-re (!) olvadt, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy hosszú távon Ukrajna nem sok (durvábban fogalmazva: semmi) jóra számíthat. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a külföldön élő nők körében is csekély az újszülöttek száma, akkor egyenesen riasztó lesz a kép.

S ezen az sem segít, ha a külföldiek valami varázsütésre mind hazatérnének - ugyanis ez még így sem lenne egyenértékű azzal, hogy a lányok-asszonyok tele szülik az országot.