India réme, a J-10

Sikerrel pusztította el Pakisztán az Indiával kitört, majdnem totális háborúvá fajult konfliktusában ősi riválisa vadászgépeit. S itt valójában egyre ment, hogy keleti (orosz) vagy nyugati (francia) technikáról folyik a szó, ugyanis a kínai eszközök messze fölülmúlták ellenfeleiket. Azt, hogy Újdelhi pontosan mennyit bukott, ma sem lehet pontosan tudni, de az leszűrhető, hogy a vereség fájónak bizonyult. Olyannyira, hogy az indiaiak vélhetően rájöttek, ha nem modernizálnak, akkor hátrányba kerülnek Iszlamabáddal szemben. Az pedig csak további keserűséget jelenthetett számukra, hogy az oly annyira remélt s évtizede fejlesztett saját termékük egy közel-keleti rangos katonai vásáron, a világ számos pontjáról összesereglett nívós szakmai nézőközönség szeme láttára állt bele szó szerint a földbe.

Amúgy ha valami 2025-ben emlékezetes volt az orosz-ukrán háború borzalmai mellett, akkor a májusi események is oda sorolhatóak. Akkor ugyanis dermedve figyelte a világ, ahogy a két atomhatalom, Pakisztán és India egymásnak feszült. A konfliktus kirobbantó okának ezúttal egy, az iszlám szélsőségesek által elkövetett tömeggyilkosság tekinthető, melyre válaszul Újdelhi lebombázott több terrorista (vagy annak mondott) kiképzőközpontot és bázist régi riválisa területén. Az először kézifegyverekkel, majd ágyúval zajló adok-kapok idővel áttevődött az égre, s május 6-án óriási légi ütközet zajlott le a két ország között. Igaz, nem a szokott módon történt mindez, azaz a vasmadarak nem kergették egymást, sőt, a másik állam határát sem lépték át, hanem távolról lövöldöztek rakétákat a másikra.

S ugyan mindkét fél győzelmet jelentett, de valójában nagyon úgy tűnik, ezúttal India húzta a rövidebbet: (biztosan tudható módon) három csúcstechnológiás masinájuk, egy-egy francia Dassault Rafale, orosz MiG–29 és Szu–30 veszett oda.

Visszakanyarodva a győztes pakisztáni harci járművekre el kell mondani, azok valójában ízig-vérig kínaiak. A Chengdu J–10 negyedik generációs, szuperszonikus, egy hajtóműves könnyű vadászrepülőgép, melyet a 2000-es évek elejére fejlesztettek ki az ázsiai gigász mérnökei. (A rossz nyelvek szerint némi lopás is kellett a gyors munkához, de hát ezt az érintettek - némileg érthető módon - váltig tagadják. Ugyanakkor nehéz elmenni pár olyan tény és látványelem mellett, amely a nyugati-amerikai társmasinákra hajaz...)

Akkortájt még csak sejtette a világ, ma már azonban pontosan tudja, hogy Újdelhi vereségében nem Pakisztán, hanem Kína játszotta a legnagyobb szerepet. Egészen szabatosan mondva a Chengdu J–10-es negyedik generációs, szuperszonikus, egy hajtóműves könnyű vadászrepülőgép volt a siker egyik főszereplője - a másik pedig az az integrált harctámogató rendszer, amivel India nem rendelkezett. Utóbbi eleme volt az az elektronikai „szennyet" termelő, ultramodern és mesterséges intelligenciával felvértezett elektronikus blokk is, amely a szó szoros értelmében elvakította Újdelhi lokátorait.

Mint fentebb is utaltunk rá, a nemzetközi katonai szakértők szerint Peking bizonnyal nem maga hozta létre a J-10-et. Egyrészt ugye szóba hozható az ipari kémkedés (amely a lopás szó megszépítése), de a hírek izraeli és orosz támogatást is feltételeznek. Tel Aviv az állítólag mindössze egyetlen darabban rendelkezésre álló Lavi nevű, amúgy igen csak előre mutató konstrukciójának a rajzait adta át Pekingnek, melyet ott - ha valósak az információk - jócskán fölturbóztak.

Az előnyöket természetesen napestig lehetne sorolni, bár ezek mindig szubjektívek. Mindemellett az kétségtelen tény, hogy a termék iránt amúgy is komoly érdeklődés volt, s az a pakisztáni-indiai incidens után mérhetően megugrott. Egy masina amúgy mostanság negyven millió dollárba, azaz 14,4 milliárd forintba fáj. Igaz, ez csak a nyers fém, mindenféle kiszolgálás és fegyverzet nélkül.

A nyilvánosan elérherhető adatok alapján a legfejlettebb kommunikációs elektronikát és lokátorokat megába foglaló Chengdu J-10 hossza 14,5 míg fesztávja 8,8 méter. Tömege kilenc míg felszálló súlya maximum tizennyolc tonna lehet. Hatósugara valamivel több, mint félezer kilométer s legfeljebb 18 000 méterre képes fölemelkedni. Nagy magasságban 2,2, alacsonyabban 1,2-szer gyorsabban suhan, mint a hang. (Mach-1-nél a sebesség a légkörben 1225 kilométer óránként.) Fegyverzete alapvetően orosz és kínai, de lehetőség van más gyártók berendezéseinek is a fölhasználására.