Külföld
Amerika sikeresen likvidáld egy fontos személyt
Súlyos légicsapást indítottak

A terrorista, Bilal Hasan al-Jasim közvetlen kapcsolatban állt azzal az Iszlám Államhoz köthető fegyveressel, aki tavaly decemberben két amerikai katonát és egy amerikai tolmácsot ölt meg Szíriában - írja az origo.hu.
A CENTCOM közlése szerint a likvidált terrorista, al-Jasim az al-Káida hálózatához tartozott, és aktívan részt vett terrortámadások tervezésében – számolt be a Fox News.
A terrorista likvidálása egyértelmű üzenet
A hadsereg hangsúlyozta, hogy a mostani csapás egyértelmű üzenet azoknak, akik amerikai erőket támadnak.
A három amerikai halálához köthető terroristák likvidálása bizonyítja eltökéltségünket – fogalmazott Brad Cooper admirális, a CENTCOM parancsnoka. Hozzátette: az Egyesült Államok minden körülmények között fellép azok ellen, akik támadásokat hajtanak végre amerikai állampolgárok és katonák ellen.
A december 13-i támadás után az amerikai hadsereg nagyszabású műveletet indított Szíriában. Több mint 100 Iszlám Államhoz tartozó célpontot semmisítettek meg, több mint 200 precíziós fegyver bevetésével. Az elmúlt egy évben a CENTCOM adatai szerint több mint 300 ISIS-harcost fogtak el, és legalább húszat likvidáltak.
A katonai eseményekkel párhuzamosan diplomáciai egyeztetések is zajlanak. Az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja, Tom Barrack januárban Damaszkuszban tárgyalt Szíria új vezetésével. Közlése szerint Donald Trump elnök beleegyezett egyes szankciók feloldásába annak érdekében, hogy Szíria esélyt kapjon a stabilizációra.
Washington ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az Aleppó környéki összecsapások miatt, és minden felet önmérsékletre, valamint az egyezmények betartására szólított fel. Az amerikai kormány célja továbbra is egy egységes, szuverén és stabil Szíria létrejötte.
