Külföld
Kiléptetnék Franciaországot a NATO-ból
Clémence Guetté szerint a szövetség nem védelmi, hanem birodalmi érdekeket szolgál, és ideje visszaszerezni a szuverenitásukat
A kezdeményezés nem előzmények nélküli. 1966-ban Charles de Gaulle úgy döntött, hogy Franciaország kivonul a NATO integrált katonai parancsnoki struktúrájából, miközben a szövetségi szerződést nem mondja fel. Ettől kezdve a francia csapatok nem tartoztak többé automatikusan a NATO-parancsnokság alá, és ekkor költözött a szövetség főhadiszállása Franciaországból Belgiumba.
De Gaulle logikája az volt, hogy a francia nukleáris elrettentés és hadsereg feletti végső döntés nem kerülhet idegen kézbe. Így született meg a formula: „szövetségesek igen, alárendeltség nem”. A gyakorlatban Párizs továbbra is együttműködött a nyugati partnereivel, de visszaszerezte a szuverenitását a katonapolitika felett.
Érdemes hozzátenni, ezzel a gaulle-ista különutassággal csak jóval a hidegháború után, 2009-ben szakított Nicolas Sarkozy, aki visszavezette Franciaországot az integrációba, méghozzá azzal az érvvel, hogy kívülről nem befolyásolhatják a szövetség döntéseit.
Guetté mostani javaslata szorosan kapcsolódik a francia stratégiai autonómia hagyományához. De Gaulle híres képe szerint Európa „az Atlanti-óceántól az Urálig” terjed, vagyis nem azonos a NATO-val, és nézőponttól függően, nem szűkíthető le vagy nem terjeszthető ki a Washington–Brüsszel tengelyre. Ebben a gondolkodásban Európa biztonsága az orosz/szovjet térséggel való együttélés kérdése is, és a kontinensnek saját kezébe kell vennie a sorsa irányítását, azaz nem függhet külső szereplőktől.
ALa France Insoumise NATO-kritikája ezt a gaulle-ista örökséget viszi tovább, tehát nem eredendően NATO-ellenes, hanem az USA-vezetésű NATO-t utasítja el, mert a szövetség a hidegháború óta nem a kollektív biztonságot, hanem az Egyesült Államok birodalmi érdekeit szolgálta. Vagy egyszerűbben fogalmazva: Clémence Guetté-ék úgy vélik, hogy nem Európa feladata újra naggyá tenni Amerikát.
A határozati javaslat „mellékhatása”, hogy a belpolitikai fronton csapdahelyzetet teremt a Nemzeti Tömörülés számára. A párt szuverenista, patrióta erőként határozza meg magát, évek óta bírálja az EU-t és NATO-t, ugyanakkor tudatosan építi kapcsolatait Washingtonban.
Ha támogatja Guetté javaslatát, azzal megrémítheti a mérsékeltebb szavazókat és magára haragíthatja Donald Trumpot, aki az eddigi politikája szerint nem szétverni akarja a NATO-t, hanem a lehető legtöbb pénzt kivenni belőle az USA-nak. Ha viszont nem támogatja, a baloldal könnyen rásütheti, hogy „álszuverenista” párt, amely a szavak szintjén lázad, de a lényegi döntéseknél az amerikaiakhoz igazodik. A vita így nemcsak Franciaország NATO-szerepéről szól, hanem arról is, ki lesz a „hitelesen független” erő a francia politikai versenyben.
