Külföld
Újabb visszavonulásban a nyugati „békefenntartók"

Karosszékből és/vagy a (rom)kocsma asztala mellett minden oly egyszerű és nagyszerű: a Nyugat küld kétszázezer békefenntartót, az ukránok kiállítanak nyolcszázezer bakát - mire föl az oroszok behúzzák fülüket-farkukat és már kész is a határ menti nyugalom. Persze a valóság csöppet kiábrándítóbb, lévén a fentebb citált Nyugat nem hogy kétszáz-, de harmincezer egyenruhást sem nagyon tud kiállítani efféle célokra. Ezt az egyszerű tényt már a mesés számok bedobásának idején, azaz 2024 végén is leírta pár józan zsurnaliszta és szakértő, a „haladó erők„ azonban nem hallgattak a szavukra. Olyannyira, hogy aki szerényen azzal jött, az egész történet a mesék ködébe vesző blődliség, az minden lett a baloldali és liberális sajtóban, csak rendes ember nem.
Pedig a számok makacs dolgok - s e tulajdonságuk legkésőbb a múlt héten végképp napvilágra jött, amikor is kedden Párizsban kiderült, hogy a legjobb esetben sem tud harmincezernél több embert kiállítani az úgynevezett hajladóak koalíciója. Sőt, e mutató tényszerűen napjainkra inkább huszonötezer alá tendál, mint fölé. S ami különösen kínos lehet Kijevnek, e kontingens tagjai sem a befagyott frontvonalon óhajtanak járőrözni, hanem messze hátul kiképzéssel, logisztikával és némi ”mutatványos„ járőrözéssel múlatják majd az időt.
További figyelemreméltó információ, hogy a kiküldeni szánt, egyesített brit és francia békefenntartó erő létszáma maximum 15 ezer fő lehetne - azaz mindent, ami e felett áll, az egyre inkább papírtigris formát öltő koalíciónak kell(ene) kiállítania. (Zárójelben érdemes megjegyezni, a még elvétve a normalitás talaján álló nemzetközi katonai szaksajtóban e tizenötezer fős kétnemzeti csapatot is képtelenségnek tartják, s maximum tízezret vélnek reálisnak...) Ez már eleve egy méretes kudac a bel -és külpolitikai túlélésért kapálódzó Macronnak, az pedig különösen fájdalmas lehetett a francia elnöknek, hogy a londoni katonai vezetés eredendően tízezer angol baka delegálását forszírozta, ám e tételt a politika szépen lemetszette - jelen tudásunk szerint hétezerötszázra.
Az erők elpárolgásának egyébként több stációja akadt. Tavaly ősszel „már csak” egy szélesebb, hatvannégyezer fős „Elkötelezettek koalíciója” lebegett az ötletelők szeme előtt, azonban az ügyben (elvileg) érintett államok védelmi miniszterei jelezék, nulla az esély egy ekkora kontingens fölszerelésére és Ukrajnába küldésére. Párizsban múlt kedden pedig az is kiderült, az együttesen huszonötezer fő is „komoly erőfeszítést” jelentene - s nem jelent. Azaz ismét egy árulkodó szó világította meg a „hajlandók„ hajlandóságát.
Jelenleg tehát az sem világos, hogy a napról-napra olvadó mennyiségből mi valósul meg? Árulkodó lehet, hogy a párizsi tárgyalásokon harmincöt ország képviselői, köztük huszonhét állam-, illetve kormányfő vett részt - no meg amolyan kötelező kellékként Mark Rutte NATO-főtitkár. Az Egyesült Államokat Steve Witkoff különleges megbízott és Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner képviselte, ám ők a zárás előtt látványosan otthagyták az eseményt. Nem megkerülhetetlen az sem, hogy bár Berlin kész lenne katonákat biztosítani, de azokat kizárólag Ukrajna közelébe, a lengyelekhez vagy a románokhoz engedné el. Mások ugyan elmentek Párizsba, de inkább csak tájékozódtak mint ténylegesen felajánlottak bármit is.
A kiszivárgott hírek szerint akadnak olyan államok is, amelyek száz-százütven főt óhajtanak küldeni, ám azokat is csak olyan feladatokra engednék bevetni, amivel a fogadó fél nem sokra menne. Azaz például egészségügyi személyzetet és szolgáltatásokat adnának, de csakis a békefenntartóknak. Állítólag úgy fél tucatnyian szemelték ki maguknak ezt a remek és népszerű munkát, s így most azon megy a tolakodás, ki nyerje meg azt magának. Jelen állás szerint ugyanis - így a bennfentesek - durván négyszer-ötször annyi katonaorvost kínáltak föl, mint amennyire valójában szükség mutatkozna. E mellett arról is szólnak az információk, hogy egyesek kizárólag akkor vállalkoznak bármire, ha - úgymond - az övék lesz emez vagy amaz a szektor. Zsíros üzlet lenne még az etetés-itatás, így nem csoda, ha e platformon is bőségesen lendülnek a kezek a magasba.
