Külföld

Grönland megmondta, mit akar

A miniszterelnök hangsúlyozta, nem lehet egy lakosságot megvásárolni

Grönland inkább Dániához akar tartozni, mint az Egyesült Államokhoz – jelentette ki Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök kedden.

Grönland megmondta, mit akar
Várhatóan szerdán ül asztalhoz egymással Dánia, Grönland, valamint az Egyesült Államok külügyminisztere; Lokke Rasmussen, Vivian Motzfeldt és Marco Rubio (képünkön)
Fotó: AFP/Mandel Ngan

„Geopolitikai válsággal szembesülünk, s amennyiben itt és most választanunk kellene az Egyesült Államok és Dánia között, akkor Dániát választanánk. Egységben vagyunk a Dán Királyságban” – hangoztatta Nielsen Mette Frederiksen dán kormányfővel közösen tartott koppenhágai sajtótájékoztatóján.

Frederiksen hangsúlyozta, hogy nem könnyű ellenállni „legközelebbi szövetségeseink elfogadhatatlan nyomásának”. Ugyanakkor „nem lehet erővel a határokat eltolni, és nem lehet egy lakosságot megvásárolni”. Figyelmeztetett egyben, hogy „a nehezebb része még előttünk áll”.

Nielsen szerint hatalmas nyomás nehezedik a grönlandi lakosságra. Dánia oldalán állnak, s közösen bocsátkoznak tárgyalásokba, ahonnan aztán együtt is távoznak – fogalmazott.

Várhatóan szerdán ül asztalhoz egymással Dánia, Grönland, valamint az Egyesült Államok külügyminisztere; Lokke Rasmussen, Vivian Motzfeldt és Marco Rubio, a megbeszélésén J.D. Vance amerikai alelnök is részt vesz.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára a Grönlandra vonatkozó amerikai tervekkel kapcsolatban hétfőn úgy fogalmazott, hogy Grönlandnak is legjobb érdeke lenne, ha az Egyesült Államok részévé válna és az Egyesült Államok védelmében részesülne. Megjegyezte, hogy a sziget esetleges ellenséges szándékú átvétele Kína vagy Oroszország részéről nem lenne jó sem az Egyesült Államok, sem Európa, sem Grönland számára.

Kapcsolódó írásaink