Külföld

Az észt hatóságok megtiltották a belépést az országba több mint 260 orosz veteránnak

A katonák harci tapasztalattal rendelkeznek, és gyakran büntetett előéletük is van

Az észt hatóságok megtiltották a belépést az országba 261 olyan orosz állampolgárnak, akik részt vettek ukrajnai harci cselekményekben – közölte kedden a tallinni belügyminisztérium.

Az észt hatóságok megtiltották a belépést az országba több mint 260 orosz veteránnak
Kristen Michal észt miniszterelnök szerint a háborús bűnökért való elszámoltatás szavatolása Európa biztonságának megőrzése mellett elengedhetetlen egy igazságos és tartós békéhez
Fotó: NICOLAS TUCAT / AFP

„Ezek a tilalmak elkerülhetetlenek voltak, mert nincs helyük a szabad világban azoknak, akik Ukrajnában atrocitásokat követtek el” – jelentette ki Igor Taro belügyminiszter a közleményben. Az orosz katonák „katonai kiképzéssel és harci tapasztalattal rendelkeznek, és gyakran büntetett előéletük is van” – tette hozzá a tárcavezető, kiemelve, hogy ezek miatt „az általuk keltett fenyegetés nem csak elméleti”.

„Ez még csak a kezdet” – írta Markus Tsahkna észt külügyminiszter az X-en, arra szólítva fel más országokat, hogy intézkedjenek hasonlóképpen.

Tallinn szerint eddig mintegy másfél millió orosz állampolgár vett részt Oroszország Ukrajna elleni háborújában, és körülbelül a felük az első vonalban harcolt. Tavaly az észt kormány jelezte, hogy Oroszországban a súlyos erőszakos bűncselekmények száma 15 év óta nem látott csúcsra nőtt, több mint 333 ezer esetet regisztráltak, amit részben az elítélt bűnözők tömeges frontra vezénylésének tulajdonítanak.

„A háborús bűnökért való elszámoltatás szavatolása Európa biztonságának megőrzése mellett elengedhetetlen egy igazságos és tartós békéhez” – írta Kristen Michal észt miniszterelnök az X-en.

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter üdvözölte az X-en az észt döntést, az ukrajnai harcokban részt vett orosz állampolgárok beutazási tilalmát „szükséges biztonsági intézkedésnek” és „egyértelmű jelzésnek” nevezte arra vonatkozóan, hogy nem tűrik majd, ha elmarad a felelősségre vonásuk.

Kapcsolódó írásaink