Külföld
Retteg a brit elit, Nigel Farage megsemmisítheti a hagyományos pártokat
A közvélemény-kutatások adatai a hagyományos brit pártok mélyrepülését mutatták

A legfrissebb brit közvélemény-kutatások szerint, ha most tartanának választást a szigetországban, akkor azt a Nigel Farage Reform UK pártja nyerné meg. Farage neve ismerősen csenghet a magyar olvasók előtt, mert ő volt az, aki hazája uniós tagságáról népszavazást kezdeményezett, és azt meg is „nyerte”.
Ha szoros eredménnyel is, de a választópolgárok a távozás mellett döntöttek.
Mindezért felforrósodott a politikai levegő Nagy-Britanniában. Ezzel egy időben a közvélemény-kutatások adatai a hagyományos pártok „mélyrepülését” mutatták.
A szigetországban a baloldali Munkáspárt, illetve a jobboldalinak mondott Konzervatív Párt, egymást ciklikusan váltva alakít kormányt. A „futottak” még kategóriába tartozik a Liberális Párt, amely legszívesebben ismét az Európai Unióba vezetné a briteket.
Ha ez a trend megerősödik, sőt még folytatódik is, akkor Nagy-Britanniában új politikai időszámítás kezdődik.
A hagyományos két nagy párt bukása egyértelműen azt jelentené, hogy az egész brit politikai elit partvonalra kerülhet.
A hosszú évtizedek alatt kiformált brit hatalmi berendezkedés, amely arra épült, hogy bármelyik nagy párt adja a szigetország kormányát az ország a globális pénzpiaci és hatalmi rendszeren belül marad. Csak egyes kérdések megközelítése változik meg. Valamilyen szociális ellátás, illetve egyes adónemek összege változhat, de a lényeg marad: a pénzpiaci mozgások, a tőkebefektetés módszerei mozdulatlanok maradnak.
Farage hatalomra kerülése esetén, világnézetét ismerve, Nagy-Britannia gyorsan az eddigi „rendszeren” kívül találhatja magát.
Tulajdonképpen ez a tétje a következő választásnak.
A soron lévő voksolás még csak 2029-ben lesz aktuális – bár az előrehozott szavazás sincs kizárva –, de a közvélemény-kutatások eredményein kívül, más miatt is aggódhat a két hagyományos nagy párt. Már az előjelek is borzongást váltottak ki a munkáspárti és a konzervatív hívők soraiban.
Tavaly májusban angliai részleges helyhatósági és egy időközi parlamenti választást tartottak, mert egy alsóházi hely megüresedett. Különösen a Runcorn and Helsby körzetében tartott időközi választás eredménye borzolta fel a munkáspárti körök kedélyét. Runcorn and Helsby jó ideje a baloldal fellegvárának számított. Ennek ellenére a Reform UK jelöltje győzött, igaz, hogy csak hat szavazattal kapott többet, mint munkáspárti riválisa.
Viszont nagyon jól jellemzi az erőviszonyok átrendeződését, hogy az a munkáspárti képviselő, akinek lemondása miatt ki kellett írni az időközi választást, az előző parlamenti voksoláson majdnem 15 ezer szavazattal előzte meg Farage pártjának jelöltjét.
Ami pedig az angol részleges helyhatósági választások eredményét illeti, a Munkáspárt az eddig birtokolt 186 önkormányzati képviselője helyett csak 99 mandátumot szerzett. A Reform UK viszont aratott, mert eddig egy mandátummal sem büszkélkedhetett, most viszont 677 „befutója” van. Ami a konzervatívokat illeti, 676 helyet veszítettek, 317 képviselőjük maradt ezekben a körzetekben.
Tehát, a két hagyományos párt csúfos vereséget szenvedett.
A kérdés most az, hogy 2029-ig képes lesz-e a munkáspárt hatalmon maradni. Ekkora bizalomvesztés mellett nagy az esélye annak, hogy idő előtti parlamenti választásra kerül sor.
De mi lesz azután, ha Reform UK megnyeri azt a választást. Ezt persze előre nehéz megjósolni. Annyi bizonyos, hogy ha Farage győz, akkor nagyobb pofont az európai globalista elit aligha kaphatna majd.
