Külföld

Szlovénia nem vállal felelősséget az illegális bevándorlókért

Hiába perelt az elrabolt férfi

Elutasította a szlovén állam ellen benyújtott kártérítési keresetet a ljubljanai kerületi bíróság annak a nyugdíjas férfinak az ügyében, akit 2019-ben migránsok raboltak el a horvát határ közelében.

Szlovénia nem vállal felelősséget az illegális bevándorlókért
A magyar határkerítés már több mint egymillió illegális határátlépést akadályozott meg
Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

A dél-szlovéniai Bela Krajina térségében élő férfi 45 500 euró kártérítést követelt, arra hivatkozva, hogy az állam nem biztosította megfelelően a határ védelmét, illetve nem tett eleget az illegális bevándorlásból fakadó kockázatok megelőzésére vonatkozó kötelezettségeinek. A bíróság a keresetet teljes egészében megalapozatlannak minősítette.

Az ítélet indoklása szerint a több éven át tartó eljárás során – helyszíni rekonstrukció és szakértői meghallgatások alapján – nem nyert bizonyítást, hogy az elkövetők az emberrablás közben elhagyták volna Szlovénia területét. A bíróság megállapította: az állam nem vonható objektív felelősségre harmadik személyek által elkövetett bűncselekményekért.

A 79 éves férfit 2019 májusában három migráns rabolta el, miközben szőlőjében dolgozott. Az elkövetők megkötözték, leragasztották a száját, majd saját autójának csomagtartójába zárták, és órákon át hurcolták az országon keresztül. Később az olasz határ közelében szabadon engedték, az elkövetőket pedig ezt követően Olaszországban fogták el az ottani hatóságok.

A három férfit később Szlovéniában rablás, emberrablás és járműlopás miatt egy év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték, majd öt évre kitiltották az országból. Bár a polgári perben a kártérítési igényt elutasították, az áldozat korábban 4500 eurós állami kártalanításban részesült.

Kapcsolódó írásaink