Külföld
Atomegyverek jelentek meg a NATO határán
Nő a feszültség Európában
A Planet Labs által 2025. november 16-án készített műholdképek alapján amerikai elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország új, nukleáris képességgel rendelkező fegyverrendszereket telepíthetett egy korábbi légibázisra Belarusz keleti részén, a Kricsevhez közeli térségben – írja az Origo.
A kutatást Jeffrey Lewis, a kaliforniai Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szakértője, valamint Decker Eveleth, a CNA elemzője végezte. Megállapításaik szerint a helyszín akár mobil indítóállások befogadására is alkalmas lehet, ami jelentősen növelné Moszkva csapásmérő képességét Európa irányába. A bázis mintegy 2000 kilométerre fekszik Párizstól.
A Reutersnek nyilatkozó, névtelenséget kérő forrás szerint az elemzés összhangban áll az amerikai hírszerzés előzetes megállapításaival.
Új stratégiai üzenet a Nyugat felé
Vlagyimir Putyin korábban már jelezte, hogy az Oresnyik típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták Belaruszba telepítését tervezi. Alekszandr Lukasenko belarusz elnök december közepén megerősítette: a fegyverrendszer hivatalosan is hadrendbe állt az ország területén, bár a pontos helyszínt nem nevezte meg.
Az Oresnyik rakétát Oroszország 2024 novemberében vetette be először Ukrajnában, akkor hagyományos robbanófejjel. Moszkva állítása szerint az eszköz sebessége meghaladja a Mach 10-et, ami rendkívül megnehezíti az elfogását. Elemzők szerint a telepítés célja az lehet, hogy válaszlépést adjon az Egyesült Államok által Németországba tervezett új hiperszonikus fegyverek megjelenésére.
A fejlemény különösen érzékeny időszakban történik, mivel hamarosan lejár a New START nukleáris fegyverzetkorlátozási szerződés. Szakértők szerint ez az első alkalom a hidegháború óta, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket telepít saját területén kívülre.
A belarusz védelmi minisztérium szerint a lépés nem borítja fel az európai erőegyensúlyt, míg nyugati elemzők inkább politikai üzenetként értékelik a fejleményt. Moszkva és Minszk hivatalosan egyelőre nem kommentálta részletesen az értesüléseket.
