Külföld
Maximum csak páncélököllel
Biztonsági rácsot kapott a Louvre betörésben elhíresült szintje
A francia Louvre múzeum biztonsági rácsokat szereltetett fel arra az erkélyre, amelyeket október 19-én használtak a betörők - írja friss cikkében a Reuters. A hírügynökség emlékeztet, a bűnözők a becslések szerint 102 millió dollár értékű ékszerekkel menekültek el - s közben mintegy mellékesen az akciójukkal föltárták az intézmény feltűnő biztonsági réseit és az épület romos állapotát is.
A tolvajok egy költöztető lifttel parkoltak le a múzeum előtt, felugrottak az Apollo galéria erkélyére, betörtek egy ablakot, sarokcsiszolókkal feltörték a vitrineket majd a bűntársaik által vezetett robogók hátulján menekültek el a helyszínről. Az egész történet kevesebb mint, hét percig tartott.
„A Louvre levonja a tanulságokat az október 19-i lopásból, és folytatja átalakítását, valamint biztonsági architektúrájának megerősítését” – áll a múzeum X-en közzétett bejegyzésében. Azt is közölték, hogy egy gyorsan bevethető rendőri egység folyamatosan jelen van az ikonikus üvegpiramis előtti körforgalomnál, éilletve jövőre további száz kamerát is kihelyeznek a múzeum környékére.
A rendőrség nyolc gyanúsítottat fogott el, bár az ékszerek továbbra sem kerültek elő. A Louvre tisztviselői elismerték, hogy a múzeum külső falait nem pásztázták megfelelően a biztonsági kamerák, és a betöréshez használt erkélyt sem figyelték megfelelően. A Reuters emlékeztet, az Apollo galéria melletti másik részleget statikai gyengesége miatt kellett bezárni, egy vízszivárgás pedig megrongálta az egyiptomi régiségtár könyveit. A bajokat pedig csak tovább tetőzte a dolgozók minap megkezdődött sztrájkja.
