Külföld
Két brit közéleti személyiség is van a beutazási tilalommal sújtott európaiak között
Az amerikai külügyminisztérium mindkettőjüket „radikális politikai aktivistának” minősítette
Az amerikai kormány öt európai személyiség - köztük Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piaci ügyekért felelős volt biztosa, egykori francia gazdasági, ipari és pénzügyminiszter - ellen rendelt el beutazási tilalmat.
Az öt érintett az amerikai külügyminisztérium hivatalos közleménye szerint „cenzúrát próbált érvényesíteni az amerikai platformokkal szemben, igyekezve elnyomni azokat az amerikai véleményeket, amelyekkel nem értenek egyet”.
A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint a beutazási tilalommal sújtott európaiak között van Imran Ahmed, a kormányzó brit Munkáspárt politikai stratégája, aki több Labour-politikus tanácsadójaként is tevékenykedett, jelenleg pedig a digitális gyűlölettartalmak ellen küzdő brit-amerikai civil szerveződés (Centre for Countering Digital Hate, CCDH) vezérigazgatója.
Ugyancsak kitiltotta az Egyesült Államokból az amerikai kormány Clare Melfordot, az online térben zajló dezinformációs kampányok ellen küzdő brit tanácsadó szervezet, a Global Disinformation Index (GDI) vezérigazgatóját.
Az amerikai külügyminisztérium mindkettőjüket „radikális politikai aktivistának” minősítette.
A washingtoni külügyi tárca szerint Ahmed „kollaboránsként” működött együtt Joe Biden előző amerikai elnök kormányával, Sarah B. Rogers amerikai külügyminiszter-helyettes pedig a Clare Melford vezette GDI-ról szólva a minap úgy fogalmazott: a szervezet „az amerikai adófizetők pénzének felhasználásával cenzúrázott és vett feketelistára amerikai médiaorgánumokat”.
A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerda esti nyilatkozatában úgy fogalmazott: jóllehet minden országnak joga van saját vízumszabályainak érvényesítésére, a brit kormány ugyanakkor támogatja azokat az intézményeket, amelyek igyekeznek megszabadítani az internetet az online felületeken megjelenő legártalmasabb tartalmaktól.
A szóvivő hozzátette: nem lehet megengedni, hogy a közösségimédia-felületeken gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket ábrázoló, gyűlöletre és erőszakcselekményekre uszító, vagy álinformációkat terjesztő tartalmak keringjenek szabadon.
A Global Disinformation Index szerdai közleményében a szólásszabadság elleni önkényuralmi támadásnak és a kormányzati cenzúra „fertelmes megnyilvánulásának” minősítette a vezetőjével szembeni amerikai büntetőintézkedést.
A szervezet szóvivője a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva úgy fogalmazott: az Egyesült Államok a szövetségi kormányzat teljes súlyát latba vetve igyekszik megfélemlíteni, cenzúrázni és elhallgattatni mindazokat, akikkel nem ért egyet. „Fellépésük erkölcstelen, törvénysértő és Amerika-ellenes” - tette hozzá a GDI illetékese.
