Visszatérhet a BlackRock Ukrajnába?

A BlackRock a világ legnagyobb vagyonkezelője, több ezermilliárd dollárt kezel különféle alapokon, indexkövető termékeken és intézményi portfóliókon keresztül. Időről időre megjelenik a bajba jutott államok mellett is – mint korábban az euróválság idején vagy most Ukrajna esetében –, többnyire tanácsadói, struktúratervezői minőségben, cserébe azért, hogy a későbbi befektetésekhez jó rálátást és pozíciót szerezzen.

Ukrajnával 2022-ben indult az együttműködése, amikor a BlackRock Financial Markets Advisory részlege és az ukrán gazdasági minisztérium egy szándéknyilatkozatban rögzítette: segítenek megtervezni egy olyan alapot, amely magántőkét vonzana az újjáépítésbe. Ebből lett a már említett Ukraine Development Fund, amelybe legalább 15 milliárd dollárnyi tőkét szerettek volna bevonni részvény- és hitelbefektetők konzorciumától. A konstrukció tervezését a BlackRock pro bono vállalta, vagyis látszólag ingyen, cserébe a későbbi üzleti lehetőségekért.

2025 júliusában viszont több beszámoló jelent meg arról, hogy a BlackRock leállította az UDF befektetői „roadshow-ját”. A cég hivatalosan azt mondta: a tanácsadói szakaszt már 2024-ben lezárták, és jelenleg nincs aktív kormányzati megbízásuk Kijev részéről. Ezzel párhuzamosan Franciaország kezdett el egy alternatív újjáépítési kezdeményezésen dolgozni, de már akkor látszott, hogy amerikai részvétel és nagy pénzügyi szereplők nélkül ezek a tervek gyakorlatilag életképtelenek.

Viszont Zelenszkij december 10-én arról beszélt, hogy az amerikai féllel sikerült megegyezniük egy húszpontos rendezési tervről, amelyhez két további anyag kapcsolódik: egy a biztonsági garanciákról és egy másik a háborút követő gazdasági stratégiáról. A tárgyaláson az amerikai oldalról nemcsak a pénzügyminiszter és Trump veje, Kushner, hanem Larry Fink is részt vett. Zelenszkij ezt úgy írta le, mint „az első ülését” annak a csoportnak, amely Ukrajna újjáépítésének és gazdasági talpra állításának részletein dolgozik.

Jogi értelemben ebből még nem következik, hogy a BlackRock új mandátumot kapott volna a kijevi kormánytól. De tény, hogy Fink jelenléte azt jelzi: a Fehér Ház bábáskodásával formálódó béke- és újjáépítési csomag tervezésénél újra ott ül a világ legnagyobb vagyonkezelője. Ha a háború lezárása és az újjáépítés finanszírozása részben magántőkén alapul, szinte törvényszerű, hogy ilyen szereplők kerülnek a tárgyalóasztalhoz – még akkor is, ha a formális szerződések csak később születnek meg.

(Egyesekben most felvetődhet a kérdés: „Nem sérti ez a szabadpiac elveit: hogy a BlackRock ott ül az asztalnál, majd a bennfentes információk birtokában hatalmas üzleteket köt?” Erre a tömör válasz az, hogy a kapitalizmus nem egy tündérmese.)

Érdemes megjegyezni az Európai Unióban is éppen az a kérdés, hogy honnan lesz pénz Ukrajnára. A december 18-i brüsszeli csúcson az állam- és kormányfők arról tárgyaltak, hogy 2026–2027-re egy 90 milliárd eurós „reparációs hitelt” építenének fel, amelyhet a befagyasztott orosz jegybanki eszközökkel támasztottak volna alá. Zelenszkij szerint morálisan indokolt „Putyin pénzét” felhasználni, hogy Ukrajna elkerülje a csődöt, és legyen alapja a béke utáni talpra állásnak. A terv egyik leghangosabb támogatója pedig Friedrich Merz német kancellár volt, aki mellesleg a BlackRock vezető beosztásából ejtőernyőzött vissza a poszt-Merkel-i német politikába. Sokkan éppen ezért a két történet között összefüggéseket feltételeznek, amit bizonyítani természetesen nem lehet.

De a történet amerikai dimenziója sem mellékes. Hagyományosan azt szokták mondani, hogy Washingtonban két nagy, politikaformáló tőkefrakció létezik: a „régi” ipari, valamint a tőkepiaci–pénzügyi lobbi.

Trumpot az első ciklusában leginkább az előbbi képviseletével azonosították, második elnöksége alatt viszont látványosan támaszkodik a pénzügyi és technológiai szereplőkre is. Jó példa erre a Panama-csatorna körüli játszma: az Egyesült Államok magát szuverenistának mondó vezetése imperialista érdekeitől vezérelve az év első felében óriási nyomást gyakorolt Panamára és Kínára. Washington azt akarta elérni, hogy egy BlackRock által vezetett nyugati konzorcium vehesse át a hongkongi CK Hutchison portfóliójának nagy részét, köztük Balboa és Cristóbal kikötőit. A cég hajlott a megegyezésre, de Peking közbelépett és a tárgyalások azóta zátonyra futottak.

Ebben a fénytörésben a BlackRock ukrajnai szerepe nem elszigetelt jelenség, hanem egy tágabb mintázat része: az Egyesült Államok igyekszik hadrendbe állítani a nyugati tőkét a kínai és orosz befolyással szemben, egyúttal minél nagyobb részt kihasítani a stratégiai infrastruktúra-befektetésekből és nyersanyag-lelőhelyekből, hogy ezek révén minél több területen megtámogassa hanyatló hegemóniáját.