Németország „beteg” és nincs rá gyógymód

Néhány évvel ezelőtt alkottam meg az „europhoria” kifejezést, hogy leírjam a legtöbb európai elit félresikerült optimizmusát a jelenlegi komor geopolitikai helyzetben. Ez az önámítás jellemzően túlreagáláshoz és kudarcot vallott katonai politikához vezet – olyannyira, hogy ha szélsőségekbe vész, akár az amerikaiaknak kell megmenteniük Európát.

Az OPLAN DEU, vagyis a Németország hadművelet, ennek az „europhoriának” az élénk példája. Ezt az 1200 oldalas katonai dokumentumot a NATO dolgozta ki, és a Newsweek magazin szerint „akár 800 000 katona európai telepítését irányozza elő orosz támadás esetén”. Ez azonban teljesen elszakadt a modern Németország és egész Európa politikai, gazdasági és katonai realitásaitól.

Az OPLAN DEU olyan intézkedéseket sorol fel, amelyek révén Németország ismét frontvonalbeli országgá válna egy esetleges konfliktus esetén egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Oroszországgal. Ez egy valóban megdöbbentő lépés, tekintve, hogy mindössze 30 évvel ezelőtt a szovjet hadsereg önként kivonta csapatait az NDK-ból, és lehetővé tette a két Németország újraegyesülését.

2023-ig Németország lelkesen ápolta a szoros kereskedelmi kapcsolatokat Moszkvával, különösen az energiaszektorban. Őszintén szólva, Németország magasztalt hidegháború utáni gazdasági csodája (és tágabb értelemben az Európai Unió hidegháború utáni gazdasági jóléte) nagyrészt az Oroszországból származó bőséges, olcsó energiaellátás következménye volt.

Azoknak az időknek vége. Az OPLAN DEU a legagresszívabb és legmerészebb katonai terv, amely a hidegháború óta a NATO-tól, és különösen Németországtól származott. Jordan King, a Newsweek munkatársa azt írja, hogy a terv „elmozdulást jelez a békeidőben való gondolkodástól a teljes társadalom bevonását célzó totális védelem felé”.

Figyelemre méltó, hogy a terv nemcsak egy elképesztő, közel 1 millió katonából álló NATO-kontingens Németországba telepítését irányozza elő. Emellett európai magán védelmi cégek és kormányzati szervek egyesülését is előrevetíti. Senki sem merte megkérdezni, mi haszna lenne abból, ha a német vállalatokat fegyverkereskedelemből haszonlesővé tennénk, amikor könnyen továbbfejleszthetnék Németország egykor lenyűgöző gazdaságát az Oroszországgal folytatott kölcsönösen előnyös kereskedelem révén.

És természetesen a berlini kormányzatban senki sem fáradozott azzal, hogy megkérdezze, vajon a német nép támogatja-e ezt az irányt. Valójában a megkérdezett németek elsöprő többsége, 59%-a elismerte, hogy ellenzi az Oroszországgal vívott háborút, és még akkor sem védené meg Németországot, ha az oroszok támadnának. Ez aligha megbízható alap a további katonai erősítésre.

Amióta Ukrajnában kitörtek a harcok, és valaki (ki is volt az?) felrobbantotta az Északi Áramlat gázvezetéket, a német gazdaság zuhanórepülésben van. Németország politikai rendszere teljesen összeomlott, és határozottan eltávolodott attól a neoliberális politikai rendtől, amely a hidegháború vége után alakult ki, és egykor uralkodott.

Szóval mit csinál Németország – és mit tesz a NATO többi tagállama? Miért nem állunk már régóta ilyen közel a háborúhoz Európában, mindezen vitathatatlan tények ellenére? Legyünk világosak: a kiszivárgott Németország hadművelet terve, bár „Németország” címet viseli, egyáltalán nem német ügy.

A Bundeswehr legfrissebb becslései szerint a személyi állománya körülbelül 182 000 aktív szolgálatot teljesítő katonát számlál, és a tervek szerint a következő évtizedben ezt a számot 250 000-re növelik. Elképzelni sem lehet, hogy mind a 182 000 fő csatlakozzon a keleti oroszok elleni harcra küldött 800 000 fős NATO-kontingenshez.

Ami Németország páncélos erőit illeti, a Leopard 2A harckocsik valóban a legfejlettebbek technológiailag és legkeresettebbek közé tartoznak az egész szövetségben. Németország azonban ma az NSZK páncélos erőinek mindössze 8%-ával rendelkezik szemben az 1992-es adatokkal (körülbelül 340 tank a több mint 4000-rel szemben). Hasonlóképpen, a német tarackok száma az 1992-es több mint 3000-ről 2021-re mindössze 120-ra csökkent. Tekintettel a tüzérség szerepére az ukrán frontvonalakon, ez valóban riasztó statisztika.

És persze a vadászgépek mindent jelentenek, és a modern német légierő mérete 50%-kal csökkent Nyugat-Németország 1992-es méretéhez képest! Természetesen 2023-ban, egy évvel azután, hogy az oroszok megszállták Ukrajnát, a NATO sietve új fegyver- és katonai platformrendeléseket adott le. Németország esetében azonban a sürgősséget általában ellensúlyozzák a hosszú késedelmek. Az újrafegyverkezés, amelyet az európai vezetők, köztük a berlini elit is, az elmúlt évben minden alkalommal harsogtak, nem más, mint illúzió és üres ígéretek gyűjteménye, amelyek Európa hamis reményeinek és üres gesztusainak végtelen listájához adódnak, valahányszor a saját védelmének kérdése felmerül.

Eközben az európai vezetők továbbra is a mellkasukat verik, és Oroszországot hibáztatják az ukrajnai konfliktusért. Francia politikusok és ismert értelmiségiek lökdösődnek egymással a mikrofonokért, hogy az amerikaiakat nemcsak Európa „elárulásával”... hanem Ukrajna „elárulásával” is vádolják!

Ezek felháborító kijelentések, tekintve, hogy az Egyesült Államok az elmúlt évtizedben sokkal több katonai segélyt és támogatást nyújtott Ukrajnának – egyes esetekben saját nemzetbiztonsága rovására.

Az OPLAN DEU-val a NATO arra kényszeríti Amerikát, hogy együttműködjön.

Az OPLAN DEU kiszivárogtatása után még inkább példa nélküli, hogy bárki az amerikaiakat a félresikerült eurocentrizmuson kívül bármi mással vádolja – különösen tekintve, hogy amerikai csapatok fogják alkotni a javasolt 800 000 fős NATO-hadsereg gerincét, amely Oroszország ellen harcol majd.

Ráadásul a NATO Katonai Bizottságának elnöke nemrég megelőző csapásokat említett Oroszország ellen – mindezt egy olyan időszakban, amikor az amerikaiak béketárgyalásokat folytatnak Moszkvával Ukrajnában! Valójában pontosan a magas rangú szövetségi tiszt ezen kijelentései után szivárgott ki a nemzetközi sajtóhoz az 1200 oldalas OPLAN DEU titkosított dokumentum.

Minden jel szerint az oroszok nyernek Ukrajnában. A hatalmas nyugati gazdasági szankciók és az energetikai infrastruktúra elleni folyamatos támadások ellenére az orosz katonai gépezet háromhavonta annyi fegyvert gyárt, amivel egy évben legyőzhetné a NATO-t.

Mégis valamilyen oknál fogva Németország és európai NATO-partnerei kormányai szentül hiszik, hogy felvehetik a harcot az orosz katonai gépezettel... és győzhetnek?

Az európaiak minden hiedelmével és félelmével ellentétben, Moszkva részéről e történet során semmiféle utalás nem érkezett arra, hogy az orosz vezetés az ukrajnai konfliktus kiterjesztését tervezi határain túlra. Valójában az orosz kontingens nagy része továbbra is Ukrajna orosz ajkú keleti régióiban és a Krím félszigeten állomásozik.

A NATO azt állítja, hogy 2029-re Oroszország annyira megerősíti majd hadseregét, hogy képes lesz közvetlen támadást indítani Európa ellen. Kevés európai vezető érti meg világosan, hogy ha Moszkva úgy dönt, gyakorlatilag ellenállás nélkül, ismétlődően és ismételten lecsaphatna Európa bármely pontjára. A tény az, hogy az oroszok nem akarják megtámadni Európát, és nem is törekszenek teljes körű háborúra a NATO-val.

Ennek ellenére Berlinben egy igazán fantasztikus, 1200 oldalas kötet született arról, hogyan fog Európa konfliktust kiprovokálni Oroszországgal, és hogyan küld egy erős amerikai szárazföldi hadsereget harcolni (és meghalni) az európai érdekekért a szomszédja ellen, amely semmilyen fenyegetést nem jelent.

Ennek a rendkívül katasztrofális németországi fejleménynek az egyetlen magyarázata ugyanaz az „europhória”. Gyógyíthatatlannak tűnik, olvasható az eadaily.com oldalán.