Külföld
Veszélyben vannak az emberek egy brit börtönvezető szerint, egyre többen szöknek meg a celláikból Angliában
A közelmúltban Ola Abimbola, egy emberrablásért és súlyos testi sértésért elítélt férfi szökött meg

A nyitott börtönök – más néven D kategóriás börtönök – minimális biztonsággal rendelkeznek, és hagyományosan a büntetésük végén lévő fogvatartottak elhelyezésére szolgálnak, hogy felkészítsék őket a társadalomba való visszailleszkedésre.
A korábbi brit szabályozás szerint a nyílt börtönbe való áthelyezésre csak a feltételes szabadlábra helyezés iránti jogosultság megszerzésétől számított három éven belül kerülhet sor, de legkorábban az automatikus szabadlábra helyezés dátuma előtt öt évvel.
Az ötéves részt tavaly márciusban törölték az előző kormány alatt, de a feltételes szabadlábra helyezés jogosultsági elemét 2025 áprilisában öt évre meghosszabbították.
A közelmúltban Ola Abimbola, egy emberrablásért és súlyos testi sértésért elítélt férfi szökött meg a sussexi HMP Ford börtönből, és azóta sem került elő. Az ügy nyomán ismét előtérbe került a kérdés, hogy veszélyes elítélteket is korábban helyeznek át nyitott intézetekbe – írja a Sky News.
Natalie Queiroz – nyolc hónapos terhes volt, amikor volt partnere, Babur Raja huszonnégyszer szúrta meg – elmondta, hogy támadója a vártnál négy évvel korábban kerülhet nyitott börtönbe. Szerinte ez ijesztő és igazságtalan, és a kockázatértékelések megbízhatatlanok
Raja, akinek szabadulása 2034-re várható, 12 év letöltése után, azaz 2028-ban válik jogosulttá feltételes szabadlábra helyezésre. Az új szabályok szerint így idén kerülhet nyitott börtönbe – míg a korábbi szabályok alapján ez akár már 2023-ban is lehetséges lett volna, mivel az öt éven belül esett a feltételes időponthoz képest.
Egy másik, tavasszal bevezetett változás szerint bizonyos elítélteket akár három évvel korábban is alkalmasnak lehet tekinteni nyitott börtönre – korábban ez az időtartam két év volt.
A kormány hangsúlyozza, hogy minden esetben szigorú kockázatfelmérés történik, és aki megszegi a szabályokat, azonnal visszakerülhet zártabb intézetbe. Ugyanakkor Mark Drury szerint a rendszer túlterhelt, és ezért sok döntés algoritmus alapján születik.
A figyelmeztetések különösen kellemetlen időben érik a börtönszolgálatot, miután a múlt hónapban véletlenül szabadon engedtek egy migráns szexuális bűnözőt, Hadush Kebatut. A héten pedig kiderült, hogy azóta még két másik elítéltet is tévedésből engedtek szabadon, ezért új ellenőrzéseket vezettek be a szabadon bocsátásoknál.
