Külföld

Fordulat a háborúban?

Már folynak a tárgyalások Svédországgal, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal is

Ukrajna nagyszabású programba kezdett a légierő megújítására: Volodimir Zelenszkij elnök célja, hogy a következő években 250 modern harci repülőgépből álló flottát hozzanak létre, amely az ország biztonságának alapja lehet a jövőben.

Fordulat a háborúban?
A svéd légierő Jas 39 Gripen E vadászgépe
Fotó: AFP/TT News Agency/Henrik Montgomery

A tervről az államfő október 27-én beszélt újságíróknak Kijevben.

Zelenszkij elmondta, hogy Ukrajna párhuzamos tárgyalásokat folytat Svédországgal, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal, és három típus — F–16, Gripen és Rafale — kerülhet a légierő új platformjai közé - számolt be róla a Mandiner.

„A célunk egy 250 repülőből álló flotta létrehozása. Ez a mi jövőnk, és az ukrán légierő új korszakának kezdete” – fogalmazott az elnök.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az új platformok nemcsak hatékonyabb védelmet biztosítanak majd az ukrán légtérnek, hanem lehetővé teszik az ország védelmi iparának integrációját a nyugati technológiai szabványokba is.

A három típus közül a svéd Saab JAS 39 Gripen lehet Ukrajna számára a legkedvezőbb választás. Ezek a gépek olcsóbban üzemeltethetők, a pilóták kiképzése pedig akár fél év alatt elvégezhető. Emellett a Gripenek képesek közúti szakaszokról is felszállni, és kompatibilisek a legtöbb olyan fegyverrendszerrel, amelyet Ukrajna jelenleg használ.

„A Gripenre szinte minden felszerelhető, amit Ukrajna használ — rakéták, fegyverek, rendszerek. Ez óriási előny számunkra” – mondta Zelenszkij.

Az elnök arról is beszélt, hogy Svédországgal előzetes megállapodás született 150 Gripen repülőgép beszerzéséről és a gyártás részbeni ukrajnai lokalizációjáról. Ez lehetővé tenné, hogy az országban is létrejöjjön a gépek összeszerelése és karbantartása.

Kijev akár 150 darab Gripen repülőgépet vásárolna a Saabtól.

A svéd kormány korábban jelezte: a Gripen E típusú gépek gyártása éppen most indult, az első szállítások pedig három éven belül kezdődhetnek meg. A gyártó, a Saab vállalat azt is vizsgálja, hogy Ukrajnában építsen végszerelő és tesztüzemet a repülőgépekhez.

Kapcsolódó írásaink