Külföld

Zelenszkij ismertette a kiszabadított hadifoglyok számát

Eddig 6414 ukrán állampolgárt sikerült kiszabadítani az orosz fogságból

Az elnök elmondta, hogy csak az isztambuli megállapodások keretében lebonyolított fogolycserék eredményeként több mint ezer katonát sikerült hazahozni.

Zelenszkij ismertette a kiszabadított hadifoglyok számát
Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy az isztambuli megállapodások keretében több mint hatezer hadifogoly érkezett vissza hazájába
Fotó: AFP/Pool/Ludovic Marin

A teljes körű orosz invázió kezdete óta összesen 6414 ukrán állampolgárt sikerült kiszabadítani a fogságból – közölte Volodimir Zelenszkij elnök július 28-án a Telegram-csatornáján, írja a a karpatalja.info.

Elmondása szerint ezen a napon találkozott szinte mindenkivel, aki a hadifoglyok kiszabadításán és segítésén dolgozik.

„Jelen voltak a törzs tagjai, a cserékbe bevont szolgálatok képviselői, az Elnöki Hivatal csapata és azok is, akiket már kiszabadítottunk az orosz fogságból” – írta az elnök.

Zelenszkij elmondása szerint áttekintették, hol tartanak jelenleg a fogolycserék, és mit lehet még tenni minden ukrán állampolgár hazahozatala érdekében.

Kapcsolódó írásaink